Kolozsvári blogverseny

A web-café értesülése: a kolozsváriak megmutatják a világnak, hogyan illik egy multikulti ország multikulti vidékének multikulti fővárosában blogversenyt szervezni! 🙂

Reklámok

Lakberendezés

Nemrég érttünk vissza a linóleum-vásárlásból. Végre sikerült megtalálni az igazit. És komolyan mondom, itt élmény volt a vásárlás. De mielőtt belevágnék a szép dícséretébe, elmondom az előzményeket is.

A tatarozás, majd a mindenféle lakberendezési cucc kapcsán ellátogattunk Kvár legfelkapottabb szaküzletébe. Meg kel vallanom, több ízben csalódtam, sőt, fel is háborodtam a kiszolgálás és az eladók hozzáállása miatt. Mindig sokat várakoztattak (mert nem nézünk ki potenciális vásárlónak?), aztán enyhén szólva csúfolkodtak velünk: a csempét úgy szállították ki, hogy volt közötte törött, 99% hogy nem szállításkor törött el. Linóleumban nem is volt igazán választék, minden esetre nem találtuk meg, amit kerestünk. Az egyik pofásabb aragáz pedig, amit kinéztünk, pont 2 millával drágább, mint egy akármilyen Marasti-téri boltban. Ja, s amikor aztán el is borul az agyam, az történt, hogy más portékát akartak rámsózni, mint amit kiválasztottam. Apjának vettünk olvasólámpát, és szinte könyörögtem, hogy nézzük meg, mi van a dobozban, mert a kép totál más volt, mint amit akartunk… Nekünk volt igazunk.

A következő stáció a Marasti-tér. Iszonyatosan igénytelen bolt, büdösség, harsány és faragatlan kiszolgálókkal. Választék éppenséggel lett volna, de vagy a minőség, vagy a szín nem felelt meg, vagy nem volt akkora darab raktáron, mint amire szükségünk van. Szó se róla, hogy rendelésre hozznak nekünk, és ha esetleg vásárolunk, a hazaszállítást oldjuk csak meg magunk… Hát hamar feladtuk.

Tegnap a kályhavásárláskor is felment kicsit a pumpám. A bolttal és a kiszolgálással eleddig meg voltam elégedve (innen vettük a mosógépet is), de ezúttal majdnem fél órát kellett toporognom, és tüntetően bámulnom a tétlen elárúsítókat, amíg megkérdezték, mit akarok.

Ezek után ma reggel azt hittem, eltévesztettük a házszámot, amikor beléptünk a Diegóba. Egyenesen a linóleumokhoz vágtattunk, és amikor megláttuk ezt a mintát, el is felejtettük, hogy tulajdonképpen padlómintásat szerettünk volna. Íme:

lino1.jpg lino2.jpg

A színeket nem mondanám éppen élethűnek, de el lehet azért képzelni, mennyire vidám (szinte bohócos) lesz… Pillanatok alatt otteremett egy kiszolgáló, két mondat után magyarul beszéltünk, és kb 10 perc alatt nyélbe lett volna ütve a vásár (ragasztóval, szegéllyel, mindennel). Lett volna, ha lehetne kártyával fizetni. Sajnos ez még komoly hiányosság, de mindegy, állítólag hamarosan lesz kártyaolvasó is, már egy hónapja megrendelték. Kávéval kínált, elkísért a szőnyegekhez, adott egy-két tippet, milyen szempont szerint érdemes választani stb. Olyan jó kedvünk lett, hogy gyorsan még egy sötétítőt is választottunk a hálószobába, amit helyben meg is varrnak nekünk (méretre, persze). Egyszóval alíg várom, jöjjön el a következő lakberendezési szakasz, és menjünk vissza bámészkodni. Kicsit messze van, de na…

Amúgy csudaszép lakásunk lesz, meglátjátok! Van néhány kép az “előtte” fázisból, és természetesen lesz majd a véglelgesről is.

Just married

Előkészületek

Volt néhány nehéz pillanat, főleg az anyagiak és az időkrízis miatt. A mélypont az volt, amikor két nylonzsák pillepalackkal a központ utcáit róttam zuhogó esőben, s egy merevrészeg csavargó a következőket kiabálta felém: Hé, kolléga, adj egy szál cigit!

Az sem volt valami kellemes, hogy egy-egy helyzetben nem is tudtam, most éppen a menyasszony, a szervező, a násznagy, a vőfély, a gazda, a szülők vagy valaki más szerepébe bújtam.

Ez a fejezet nem zárult le teljesen, mert a hangfalakat pl. még nem vittük vissza (ez csak azért nincs megoldva még, mert egyedül képtelen vagyok rá, nem cipelhetek).

Polgári

Biztosan tudjátok: 3 perc és négy mondat az egész ceremónia. Mégis belefért egy-két vicces részlet. Sipikétől megkérdezte az anyakönnyvezető, vagy ki a csuda az a tisztségviselő, hogy határozaottan “igen”? (Persze románul). Gondoltam velem nem fog humorizálni, ezért mindent megelőlegeztem: “da hotarat”-tel válaszoltam a kérdésre (vagyis: határozottan igen).

A végén mondtam Sipikének, hogy “látod, nem basztad el” – Kata barátnénk azóta ezen szórakozik. (Előzmény: kedvesem retteget attól, hogy a templomban valamibe belesűl, és rajta röhög majd az egész rokonság.)

lamultiani1.jpg

Képalá: ősi román szokás szerint a jelenlévők virághídja alatt vonulunk, közben a La multi ani kezdetű dal visszhangzik.

Templomi

Érzésem szerint ez volt a legünnepélyesebb és a legszebb része a kétnapos felfordulásnak… Sajnos nagyon hideg volt a piarista templomban, meg is fáztam kicsit, de Liviu nagyon szépen és egyszerűen beszélt.

Sok rendhagyó része is volt a szertartásnak. Pl. Kata adta elő az olvasmányt: az Énekek énekéből általunk kiválasztott részeket, ráadásul egy archaikusabb fordításban, nem a katolikus bibliában szentesített verzióban. Nagyon érzékletes felolvasás volt, Katika bevallotta, hogy meg is hatódott tőle, és nem egy ember gratulált Katának.

dsc_0063-jobb.jpg

Kivonulás a miséről

Ebéd

Ez a fejezet is kellemesen telt el. Bal lábbal indult, mert nem vittük magunkkal az ültetési rendet, lett is kavarodás. Nagyjából mindenki megtalálta a helyét, de volt egy család, aki a legszélére került (sajnos ott is kell ülni valakinek), egymás között voltak, mert mindenki összevissza ült, jött rájuk a hideg, érezték az ételszagot stb. De nem csak ők elégedetlenkedtek. Sokan sopánkodtak, hogy minek annyi étel, ha senki nem eszi meg, miért nem volt elég egy darab hús stb. Na, mindegy. Szerintem rendkívül finom volt minden fogás, kitett magáért az egész csapat a Toldi vendéglőben, a pincérek is nagyon kedvesek voltak, szóval messzemenően meg vagyok elégedve a szolgáltatásokkal.

A La multi ani három verziója itt is elhangzott, a tortabontásnál. Kértük, hogy a magyar rokonok is énekeljenek nekünk valamit, de nagyon haloványra sikerült az Éljen sokáig. Zsuzsika megfejtette a probléma nyitját: magyar vidéken nem szokás az esküvői tortához énekelni, ezért nincs rá ének… Talán így van.

torta.jpg

Finom gyümölcstortánk volt. Annyira, hogy Sipikém megkaparintotta az első szeletet, s mindenki megdöbbenésére elkezdte bekanalazni 🙂

Buli

Az az igazság, hogy fergeteges bulira készültem. Nem az lett, de nem baj. Mindenki jól érezte magát, úgy tűnt. Volt, akinek bulizhatnékja volt, ők végig ugráltak egész este. Sokan inkább csak üldögéltek ésbeszélgettek. Kaja is volt bőven, pia rengeteg, sőt, a torta alsó emelete is megmaradt (Vajdesz őszinte örömére).

Nekem sok bajom volt, de nem sorolom, mert végülis mi is jól éreztük magunkat.

buli.jpg

Kedvenc bulis képem

Leszámolás

Ez volt a legkeményebb feladat, amivel menyasszonyként szembesültem. A sok-sok millió, amit egy összegben Kovács kezébe kellett számolni. A nagy bőség ellenére sokan extraigényekkel álltak elő, amiket ugye mi kellett álljunk. Nem az üdítők vagy az alkoholmentes sörök bosszantanak, azokat mi ajánlottuk fel, mert nem mindenki iszik, viszont a féldeci vodkákat és a doboz cigarettákat, amiket esténként ki kellett kifizessek, azokat nem értem… Mindegy. Hálistennek nem ettől leszünk szegényebbek.

Az ajándékba kapott figyelmességek összeszámolása sem volt érdektelen. Kellemes, de kellemetlen meglepetések is értek. A lényeg az, hogy nem volt ráfizetéses vállalkozás, sőt, annyi pénz marad, hogy nem csak a hűtőre és aragázra jut, hanem talán egy rend konyhabútorra is.

A bulin egyébként volt két névtelen boríték és néhány ajándék, amit azóta sem azonosítottunk be (pl. egy Gaudí-album és két szép borospohár – kitől kaptuk?). Sikerült beszerezni még egy mikrót és még egy rend jénai tálat a meglévők mellé, de nem baj, majd ezeknek is hasznát veszzük, ha a régi elromlik vagy eltörik :).

További fotók itt. (Ha te is ott voltál, s van néhány képed, kérlek küldd el, bővíthető az album!)

Hurrá!

A Hamlet kapott támogatást az NKA-tól. Szép nagy összeg, pont amennyit kértünk. Alig hiszem el!

bürokrácia

ugye tudjátok: aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni… ugyanez érvényes mindazokra, akik házasságot akarnak kötni romániában.

ma megjártuk a bürokrácia poklát. pedig idejében elkezdtünk készülni a mai napra. beszereztük először is a házasság “receptjét” (a szüksélges iratokat felsoroló lapot a receptek között őriztem ;)). mindketten elmentünk háziorvosainkhoz, akik elküldtek mindenféle analízist csináltatni, majd változó összegekért (10, ill. 15 új lej) kiállították az igazolást, miszerint nem vagyunk betegek, alakalmasak leszünk a házasságra. ezekkel a papírokkal elmentünk a családtervezőhöz, mert a “certificat prenuptial” fedőnevű igazolást ott állítják ki. persze kell hozzá okmánybélyeg. persze közönséges halandó ezt nem tudja előre, így nem készül… persze nem is lehet bárhol kapni, úgyhogy következik egy nagy rohanás. majd diadalittas visszatérés. újabb pénzösszegek fejében (15+15 új lej) kiállítják a papírokjat. kétszer is megkédik, hogy hányadikán lesz a házasságkötés, mert ez csak két hétig érvényes. mondjuk: pont két hét múlva. nekem még az is felelevenedik az emlékezetemben, hogy amikor két hete bent jártam a házasságkötő hivatalnok néninél, a hosszú vörös hajú pont azt mondta, hogy ha péntek 16-én akarunk házasodni, két héttel előtte, pénteken menjünk papírokat leadni. így teszünk. útközben a szükséges fénymásolást is elintézzük, minden egybe van. a hivatalnál is van ilyenkor ügyfélszolgálat, most intézzük el, nem baj, hogy mindketten késünk a munkából. frászt! egyszerűen két hét annyi mint 14 naptári nap, amiben benne foglaltatik a leadás napja és a házasságkötés napja is, úgyhogy túl korán mentünk. nincs apelláta. nem az a baj, hogy nem akarják elvenni a papírokat, egyszerűen nem vehetik el, mert túl korán mentünk. vagy beírnak 15-ére, vagy menjünk vissza hétfőn. persze addig érvénytelen lesz a “prenuptial” (milyen hülyeség!). bent van a vörös hajú picsa is, mondom, hogy né, ő mondta azt, hogy pénteken jöjjünk, határozottan emlékszem. senki sem sajnál. még igazat sem adnak. ők nem tévednek.

jaj, nincs egy bűzbombátok, hogy bosszuljam meg az igazságtalanságot?

az e-mail százada

ma csempét kellett volna venni. kiderült, hogy nincs a boltban, a rendelésre abszurd módon 10 napot kell várni (bukarestből szállítanák vissza a kvári gyár termékét). nem baj, helyben vagyunk, gondoltuk, megyünk a bemutatóüzletbe, s rövidre zárjuk a kereskedelmi útvesztőket. igen ám, de hol az üzlet? google nem dobja ki. sebaj, a gyár honlapján ott lesz az információ. nincs. akkor telefonálunk. először és másodszor sikertelenül kapcsolnak át az “illetékeshez”, harmadszor meg lecsapják a kagylót. asztapaszta! írok e-mailt, s ha nem válaszolnak, nem is kell a csempéjük! 10 perc alatt válaszoltak. ezért mondom, hogy a 21. század az e-mail százada.

ja, még valami: búék, kedves olvasóim! kövessétek figyelemmel az oldalt, mert hamarosan nagy hírekkel szolgálok! 😉

Johnny Depp Charleville-ben

Ó, milyen csapnivaló rajongó vagyok: még aznap blogolnom kellett volna, hogy Johnny Depp és kislánya ÁLLÍTÓLAG ott volt a Charleville-Mezieres-i Bábfesztiválon, és ugyanazt az előadást néztük meg. A szemináriumon résztvevő svéd különítmény is őt vélte látni a közönség soraiban, a New York-i lány pedig egészen határozottan állította, hogy csakis A NAGY Johnny Depp lehetett, mert kalapot viselt (ami jellemző rá), kisláya van (ez is jellemő rá), és köhög (mert jellemző rá, hogy sokat dohányzik). Na! Csak hogy tudjátok. Én nem láttam, de elhiszem a többieknek, mert jó érzés tudni, hogy Johnny Depp is kedveli a bábokat, és kislányával meg vele együtt néztük meg a Gioco Vita Pepe és Csillag c. előadását.

adminisztrátor

Bizonyára sokan ismeritek. régebb talán “reszponszábil de blokk” volt a neve. Mindegy. Külön állatfajta. Minden hónapban pontosan kiszámolja a sokmilliós fizetését, leosztja a kisnyugdíjasok és az albérlők közt, kiszámolja azt is, mennyit tejelünk a karbantartó cégeknek, aztán ha valami baj van (mert néha van), nem hívja ki a szerelőket. Ennyi lenne a dolga a mindig elhibázott közköltség-számítások mellett. Rá sem hederít.

Nem tudom, már mire gondoljak… Telefonon nem sikerül beszélni vele, állandóan nyaral.

Valami szivárog a falból, egy fővezeték vagy lefolyó meg van repedve, ezt közönséges csapszerelő hiába is nézi meg. Pontosabban megnézte régen, amikor a baj kezdődött, azt mondta, nem nyúlhat hozzá. Egyre rondább és egyre büdösebb a fürdő és az előszoba a beépített ruhásszekrénnyel. Az adminisztrátor nevű állatnak megmutattam, pálinkát is töltöttem neki, hogy emberi módon közelítse meg a problémát… Eltelt minimum három hónap azóta, nem hívta a szerelőket.

A szomszéd néni már az agyamra ment, naponta stresszel, hogy csináljak már valamit, mert a frissen meszelt falán is átütött már… Közben ő is megtette a magáét, kb. egy hónapja akkora botrányt rendezett, hogy a környék csodájára járt. Eredménytelenül.

A házinéni, amikor itthon volt (2-3 hete), a román szomszédnénivel együtt levelet írtak az adminisztrátornak, hogy csináljon már valamit. Eredménytelenül.

Komolyan mondom, nem tudom, mi a teendő… Fel lehet jelenteni? Hol? Könyörögni kell neki? Virágot vinni? Egy egész üveg szilvapálinkát? Ki kell lyukasztani az autója kerekét? Neonzöld festéket kell loccsantani a palotapincsijére? A mi lépcsőházunkban cigiző fiacskáját kellene megrázatni a 220 volttal? Agatha Cristie, segíts! És a vezetéket is javítsad meg!