Nekem a zene, a zene, a zene kell…

Csatlakozom azokhoz, akik fanyalognak a Félszigetes LGT-koncert miatt. De azokhoz is, akik úgy gondolják, nem volt ez olyan rossz. Nándika a hosszú improvizációkat élvezte. Sára szerint csak a Szigetre főpróbáztak. Kriszta szerint ott meglincselnék őket, ha csak ennyit adnak majd… Nem tudom.

Hát elmondom, én miért csalódtam: a honlapjukon található plakát miatt arra számítottam, hogy eljátsszák majd a Képzelt riportot. Ok, úgy kell nekem, ha félreértettem. De ha nem is Képzelt riportra, egy fergeteges bulira vártam. Én arra váltottam jegyet… Sok ismert dal, tánc, pörgés, nekem (csak) a zene, csak a zene, csak a zene… Ehelyett elég sok olyan dal volt, amit nem ismertem. Nem baj, úgy is tudtam volna bulizni. De a két naaagy slágert (Miénk a tér, Neked írom a dalt) csak a közönség énekelte. Én nem voltam a tömeg közepén, így kívül maradtam ezen a nagy közösségi élményen, hogy több ezer ismeretlen arccal el tudjuk énekelni “elégségesre” a színpadon lébecoló bálványainknak. OK, ok, nem leszek anarchista, megint csak magamra kell vetnem, amiért a színpadtól meglehetősen messze, egy izolíron alakítottam ki külön bejáratú táncparkettet, ahol mezítláb is tudtam ugrálni, ahonnan látni is lehetett valamennyire (a kivetítőket nagyon jól, de a színpadot is), ahonnan hallani is lehetett, de nem dübörgött már a föld a hangerőtől s a mély basszustól. Ideális volt, komolyan mondom, de mikor kicsit kezdett felpörögni a hangulat, a fiúk gyorsan játszottak egy hosszú instrumentális számot, amire egyszerűen nem lehetett bulizni… Nagyon szép zene, igazán szeretem, hallgatni lehet, sőt, kell… De nem a Félszigeten, ahol a buli lenne a lényeg. Nekem.

Egyet tudok. Ott kellett lennem. Mint ahogy annak idején az István, a királyon is ott kellett lennem Csíksomlyón. Ha nem mentem volna, az lett volna az érzésem, hogy az évszázad bulijáról maradok le. Nem az volt, s nem is maradtam le róla. És ha őszinte vagyok: jó volt a sok ismert dal, amit élőben is meghalgattunk. Először, s lehet, hogy utoljára…

Másrészt a kiruccanás is jó volt. Az autózás Juckó mellett. A kaland íze, hogy ismét úton vagyunk. Meg a blogertalálkozó, ahol semmi különös nem történt, de éppen ezért jó volt. Kicsit lébecoltunk, mosolyogtunk, kacagóztunk is, behörpöltünk egy egész sört Babszemmel, a négy csórékolbászt ötre szaporodott (nem a sör hatására, hehe, igazán 4-et rendeltem, annyit is fizettem, de 5-öt számoltam meg a tányéron). És eljutott hozzám az előző bejegyzésben emlegetett fröccsentés!!!

Offline ismerős is nagyon sok volt, ez a része a reméltnél jobban sült el. Semmilyen előzetes szervezés és egyeztetés nélkül futottunk össze pl. Mesiékkel, Kincsővel, Zsarnóval, és sok más kedves emberrel. Különösen örültem Gergőnek. Sokat nem tudtunk fosolni, de jó hír, hogy lehet feléleszti a blogját: lesz majd egy “vérprofi” autógumi-blog nagyfiúknak. Én jobban várom, hogy majd a Bulgeszben igyunk meg egy-két hideg sört.

Van nekem dedikált fröccsentésem,

mert egyszer a rommagyar Sharon Stone, azaz Kövi Sára megígérte, és errefele azt mondják: Ígéret szép szó…

 dedikaltfroccs.jpg

 

Ugyanennek a szólás-mondásnak köszönhetően holnap S. főz: töltött paprika levest hígpalacsintával.

Joghurtgombóc

Kísértetiesen hasonlít a tehéntúrós gombóchoz, de savanykásabb.

Egy literes joghurtot felteszünk közepes tűzre melegedni. 2-3 kanál cukrot és 2 tasak vaníliás cukrot szórunk bele, majd mikor elkezd főni, grízet adunk hozzá és lassan kevergetjük, míg a tejbegríznél sűrűbb masszát kapunk. Ha lehűl, kis gombócokat formázunk belőle, és cukros prézlibe forgatjuk, majd jól lehűtjuk (1-2 órát jégszekrényben tartjuk).

Az az igazság, hogy az én pépem nem lett elég sűrű, de megettük, mint a tejbegrízt. Kakaó vagy fahéj helyett a cukros prézlit szórtuk rá. Így is kitűnő.

Találkozzunk a Félszigeten!

Vettünk jegyet az LGT-koncertre. Ha semmi nem jön közbe, vasárnap délután a Félszigeten leszünk. Nellivel egyeztettünk: találkozunk a Sörhajón. Ez a csónakázó tavon dekkol, megtaláljátok… Régi bloggerek tudják már, hogy hol kell keresni. 🙂

Gyertek ti is, várunk!

Csak azt az egyet, azt érteném…

hogy hogyan lehetséges az, hogy itt ülök a gép előtt majdnem egész áldott nap (rövidebb-hosszabb egészségügyi és táplálkozási szünetekkel), és szinte semmit nem csinálok. Semmit, amit kell. Muszáj. Mert halaszthatatlan. Mert a jóérzés minden határát túlléptem… Helyette adódik egy kis firefox-buhera, eszperantó betűkészlet keresgélés, film-cserebere megszervezése, a laptop miért nem látja a hálózatot?, csettelés mindenkivel, bárkivel, sky is the limit, régi zenék között turkálás (újra felfedeztem pink floydot), blog-olvasás, csak úgy böngészés… s még ki tudja, mi minden, ami most már eszembe sem jut, annyira jelentéktelen… bezzeg egy oldalt sem írtam a dolgozatból. sírni kellene. de nem sírok.megyek, s eszem egy szelet dinnyét. aztán jóccakát. holnap kezdődik előröl…

Nagymamák, figyelem! SMS-tolvajok garázdálkodnak

Kedves Olvasó,

kérlek szólj anyukádnak, apukádnak, nagyszüleidnek, hogy könnyen szélhámosok áldozatai lehetnek. Ha olyan SMS-t kapnak, miszerint nyertek 1500 eurós vásárlási utalványt, de előbb 100 euróra kell vásárolniuk pre pay kártyát, s a kódokat le kell diktálniuk egy akármilyen számon, ne dőljenek be az ilyen SMS-eknek. Gyorsan felejtsék el. Még akkor is, ha a 333 számról érkezik az üzenet, ha bankokra és nagy üzletláncokra hivatkoznak, ahol elkölthetik a hatalmas “nyereményt”… A legjobb, ha soha senkinek nem árulnak el semmilyen személyes adatot SMS-ben, vagy SMS-felszólításra. Bár nem ütnek fejbe az úton, ugyanúgy fáj, ha így rabolnak ki…

Kolozsvár plázs

img_1519.jpg

img_1520.jpg

img_1521.jpg

img_1523.jpg

Mârşav [mürsáv]*

Van egy kedvenc táborom, a Minimum Party. Igaz, hogy pár éve nem tudok odazarándokolni a Kászonokba, igaz, hogy nem minden újítással értek egyet, de ettől még szívem csücskéje, és ha tehetem, segítek a szervezőknek. Ha másért nem, hát azért, mert évekig része voltam annak a szűk kis magnak is, akik nem csak “veteránok”, hanem minden évben hazajáró lelkek voltunk a sátrak között.

Nem nosztalgiázás céljából kezdtem el ezt a bejegyzést (bár szinte elkapott a MP-láz, s könnyen következett volna), hanem azért, mert mélységesen felháborított egy számomra kedves lap (nu spui care [nu szpuj káre]*) , pontosabban főszerkesztője (nu spui cine [nu szpuj csiné]*) hozzáállása a rendezvényhez. Képzeljétek, pénzt kért azért, hogy megjelentesse a táborismeretőt! Igaz, hogy icipici reklám is lett volna a dologban, hiszen elképzelhető, hogy egy-két emberke a cikkecske alapján kedvet kap a táborhoz és részt vesz majd rajta… izé, benne, ahogy tetszik. Az is lehet, hogy azt képzeli, hogy egy ilyen kis tábor annyi pénzt tud pályázni, hogy szórhatja majd újsághirdetésekre, s az ő lapja (aminek nem tulajdonosa!) majd abból fog meggazdagodni, hogy kis művészeti rendezvények tejelnek majd neki százezreket fizetett cikkekre… Jaj! Vagy îngâmfat [üngümfát]* agyával így gyakorol valamiféle hatalmat? Nem tudom, na…

Nem azt mondom, persze, hogy a szerkesztőségek kötelesek megjelentetni minden küldeményt, minden rendezvény-előzetest. De három oldalas ismertetőből pár soros izét, programismertetőt szerkeszteni akkor is lehet, s akkor is hírértékű, ha ettől nem nő sem a bevétel, sem a hírnév, sem a színvonal.

Nem cukkolom magam tovább. Itt az idei MP tábor, a déjà vu ismertetője, fogadjátok szeretettel. És ha ott lesztek, majd írjátok meg nekem is, milyen volt idén…

* lefordíthatatlan, de érzékletes román kifejezések (kb.: gaz; nem mondom meg, hogy melyik/ki – Caragiale nyomán szabadon; fennhéjázó)

A nyomtató

Már elég rég szerettem volna itthonra is egyet. Tudtam azt is, hogy ha már nem járok be naponta dolgozdába, halaszthatatlanná válik a beszerzése. És természetesen nem döntöttem könnyen olyan kérdésekben, h. új vagy használt, márkás vagy noname, kicsi vagy nagy… Egyértelmű volt, hogy nem tintás lesz, hanem lézer. A márka számomra pedig két név ebben az esetben: HP és Canon, de a HP kb. kétszer olyan erős. Mert láttunk Samsungot is, ami lehet, hogy televízióban márkanév, de nyomtatóban izé… nem tudom.

A döntés: egy használt HP 1100, ha elég nagy a memóriája (4 M volt a minimum elvárás) és ha elég gyorsnak tűnik, amikor kipróbáljuk. Tudtam, hogy a próbanyomtatást tüzetesen meg kell vizsgálni, mert abból derül ki, hogy jó a henger benne, hogy nem húz függőleges vonalat/csíkot a lapra. No, de a boltból az orrunk előtt sétált ki a kiszemelt nyomtató, egy ismeretlen pasi ölében. Megnéztünk egy másik HP-t (LaserJet 4, talán), de olyan lassú volt, mint a tetű.

Maradt a kettes számú opció: egy új HP 1018. Megvettük. Fizetés után még utánunk szólt a kasszás néni, hogy vegyünk kábelt is, mert csak tápkábel van a dobozban. Azt is megmondta, hol vegyünk. 4 lejért vesztegették, és teljes harci felszereléssel jöttem haza összeszerelni a legújabb villanyos kedvencet, hogy amint elkészül az első dolgozat, legyen amin kinyomtatni.

No, de nem ment… Annyiszor próbáltam újrainstallálni, hogy csuda. De még a tesztoldalt sem nyomtatta ki, nem hogy mást. Egyből a gyanúsan olcsó kábelt hibáztattam, mert a win jelezte, hogy nem ismeri fel, milyen kütyü van a kábel végén. Az összes 8 usb-bemenetelt kipróbáltam, úgy sem ment. Persze nem lehettünk teljesen biztosak, hogy ez a baja, s nem a driver hibás… Vagy valami más…

Másnap vittük szervízbe a kisügyest… Persze kiderült, hogy semmi baja, csak a kábel nem jó. Amint a szerelő fiúk meglátták a dobozt, kérdezték, hogy vékony kábel van hozzá, mert akkor az a baja. Hát vékony volt, de nem tudhattam, milyen vastag kell legyen… Egy újabb, 3,6 lejes, vastagabb kábellel ügyesen nyomtatott. Itthon is. Csak minek utána ráment 24 órám erre a vásárra, szinte nem volt, amit nyomtatni… S jaj, csak a munka fele készült el, most még vár rám sok finom dolgozatírás!

Tanulság: figyeljetek a kábelek fölöttébb kényes voltára.

hp10182.jpg

Az ötödik kattintás

Kissé késve, de annál nagyobb kíváncsisággal fedeztem fel BéDéKá blogján egy játékot.

Íme az én sorozatom:

http://bdk.blog.hu/2007/06/24/otodik_kattintas

http://twitter.com/ukran1987

http://twitter.com/MCSM

http://mitcsinalszmost.blogspot.com/

http://webisztan.blog.hu/2007/04/03/harom_magyar_twitter_fejlesztes_mobil_ma

Ha még több időm lesz, feliratkozom erre a twiterre. Népszerű kis kütyű, úgy tűnik, nekem öt kattintással sem sikerült kimásznom a vonzásköréből!

Még egy részlet: a játékra az ÚMSZ kulissza-blogján kattintgatva bukkantam rá. 🙂