Pay it forward
1. Csatlakozhat bárki, akinek van blogja.
2. Az első három kommentben jelentkező kézzel készített ajándékot kap tőlem.
3. Az ajándék az elkövetkező 365 nap valamelyikén fog érkezni.
4. Cserébe előre kell fizetni, mégpedig úgy, hogy ezt a felhívást a jelentkezők is közzéteszik a saját blogjukban, vagyis maguk is megajándékoznak három embert.
(A játékot a Terülj, terülj asztalkám! gazdájának köszönhetően folytatom…)
Szeretek a piaci árusokkal barátkozni. Néha egészen jó recepteket tanulok tőlük. Az alább következő egresleves is ilyen szerzemény. Savanykás, üdítő íz, most kezd érni az egres, rajta tehát, próbáljátok ki ti is!
Csirkeaprólékból, kifilézett csibemell, comb stb. csontikáiból, bőr-részéből fözöl egy levest 2 murokkal, 1 petrezselyemmel, egy kis hagymával, 1 darabka zellerrel, sóval. Amikor elkészül, beledobsz egy nagy csupornyi félig érett egrest (előtte megmosni, lecsipkedni a bajszát s a pici szárait), eloltod a tüzet. Készítesz hozzá 1 tojássárgájóból és 2-3 kanál tejfölből egy habarást, belekevered, a tetejére szórsz apróra vágott petrezselyemzöldet, s kész is van!
Véget ért a TIFF. Igaz, már jópár napja, de egyéb elfoglaltságom miatt nem folytattam a beszámolót. illetve írtam egy másikat, a Szabadságnak. S majd írok egy harmadikat (negyediket) is, a váradnak.
26 filmet láttam. Ebből egyet (Sorstalanság) már rég, nem a fesztiválon. Hármat itthon pótoltam be (Paranoid Park a lá Gus van Sant, Kalandorok, Cassandra’s Dream). Külön számoltam minden címet (egy rövidfilm, két 1 órás dokumentumfilm, amit egy jegyért lehetett megnézni stb.). Lesz folytatás, mert még 2 filmet megszereztem, és sztem lesz még alkalmam mást is letölteni innen-onnan.
Az összbenyomás: fura volt a verseny-kategória. Egy dokumentumfilm lett a nagydíjas, voltak jó és közepesen jó alkotások is, de volt 2-3 olyan film is, amit sztem túlzás volt bevenni a versenybe (Karoy, Kalandorok, El cielo…). A Viva nagyon fura volt, de be kell vallanom, sok részletét élvezettel és szórakozva néztem. Csak hát hosszú volt, hamar kimerültek a jó poénok, s a végén a kis animáció jól feldobta a filmet, de sajnáltam, hogy nem került be más helyzetekben is egy-egy ilyen intermezzo.
Amit emlékezetesnek tartok az egész fesztiválból, az az előző bejegyzésben már említet Sügisball, a dán Még egy szerelmi történet, a La zona, ami lehet, hogy lerágott csont filmes témaként, de sztem jól meg van csinálva és döbbenetes tényeket tematizál, a szintén emlegetett Orosz bárka, a kedves Matias Bize filmje a sírás felette szükséges voltáról és a Cold Waves, a Szabadeurópa Rádióról szóló dokumentumfilm (lehet, hogy ez az abszolut kedvencem ezen a fesztiválon). És persze a nagydíjas film, a Shakespeare és a Victor Hugo u. Kereszteződése című, amit lesősorban a megközelítés módja miatt értékelek: tulajdonképpen az oral history módszerével kutatják a tényeket és legendákat a rejtélyes lakóról…
Nagy bukta volt számomra Catherine Deneuve. Nagyon kedvelem színésznőként, de sokat kellett várni rá a Repcsiben, és alig 2 percet beszélt… Hidegen, távolságtartóan. Ezt követően nagyon semmilyen filmet vetítettek (a címét sem jegyeztem meg, valami az örök szerelemről, asszem, vagy az idő múlásáról). Jobb lett volna, ha valami mást nézek meg ehelyett, de persze nem lehetett előre tudni, hogy csalódás lesz ez az esemény, amire nagy szerencse árán jutottam be (kösz, Kata!).
Mondanám, hogy lesz még folytatás, mert a TIFF idén is egy könyvjelző számomra: a programot böngészve keresgélek letöltenivalót az elövetkező hónapokban. Persze nem egyszerű a dolog, hiszen a legtöbb film tavalyi vagy idei alkotás, nem is elég népszerű ahhoz, hogy az emberek zöme fájlcsereberében felajánlja… De azért akad egy-s-más.
Nem sok időm van áradozni, de az idei TIFF már most megér egy kurta bejegyzést. Eddig 8 filmet sikerült megnéznem, és képzeljétek, mindegyiket szerettem valamiért. Nem tökéletesek, távolról sem, sőt, már engem is bosszant, hogy ha észreveszem a következetlenségeket. Pl. honnan fúj a szél, fúj egyáltalán? meddig volt tele a pezsgős pohár? mikor sminkelt a bőgő feleség, s utána a következő snittben hová tűnt a rúzs s a szemceruza nyoma? Na, de mondom, ezek csak bosszantanak…
Az áldozatok szerepét játszó színész srác történetében az alapötlet mellett a kis animációk tetszettek, no meg a jó fekete humor, a Funny Games US tényleg sokkolt az önmagáért való agresszív játszmáival, a Kenedi megnősül a bájos, naív őszinteségeivel nyert meg, a két cigány-zenés-film közül az Clejani-iakról szólóban nagyon szórakoztam azon, hogy mennyire nem akaródzott a muzsikusoknak Bartókot bazselni (de persze összejött nekik), az Elvis-imitátor meg egy hiú, de szimpatikus romantikus lélek, aki a holdnak és a havazásnak gitározik. A két versenyfilm, amit tegnap meg tudtam nézni, nagyon erős mezőnyt igér idén: a Lake Tahoe, a mexikói tínédzserfilm a hőségben és anyagi-lelki nincstelenségben porosodó kisváros pillanatfelvételével is szolgál, az észt Sügisball pedig ugyanazt a helyzetjeletést hozza egy betonrengeteg szeretetre vágyó embereiről, akiknek élete egy vendéglő és a közelében éktelenkedő parlag környkén fut össze egy-egy pillanatra. Ma sikerült megnéznem Az orosz bárka című opuszt is: tényleg egy snitt a 99 perc, és lélegzetelállító az Ermitázsban, 18. századi korhű jelmezekben mazurkázó kb. 3000 személyes tömegjelenet… Kár lett volna kihagyni! Koradélutánra pedig egy dán film jutott, hurrá! Lehet emlékeztek, a jó film egyik lehetséges védjegye számomra az, hogy dán produkció. Nem csalódtam. Nagyon finom nüanszokkal dolgoznak a Még egy szerelmi történet alkotói: kicsit 21. századi korrajz ez is, kicsit szerelemes film, kicsit krimi, kicsit horror, s az egész összeál egy olyan mozivá, ami egy percre sem engedi lankadni a figyelmet és az érdeklődést.
Folyt. köv. Holnap is dán filmet nézek, remélhetőleg. Lesz benne egy bábos főszereplő!
Réku online 