Ha május, akkor Svédország?

Még vacilálok. Minden porcikám azt súgja: menni kéne, menni kéne… Néha, amikor úgy tűnik, nagyon józan vagyok, azt gondolom: ejsze mégsem jó Babszemestől ekkora útra indulni. Vagy: ejsze mégis sokba kerül az út. De aztán jönnek a (kevésbé józan) ellenérvek: ugyan, miért ne lenne ez jó, alíg pár óra utazás… Az útiköltséget különben is meg lehet pályázni, s úgyis inkább csak az bosszant, hogy két napja csak feleenyibe került volna a wizzair jegy.

A Svéd Színházi Biennáléra hívtak meg. Temeatikus fesztivál, a kortárs szerzőkre fókuszálnak. Sok és érdekesnek ígérkező program, többek között gyermekeknek szóló elpőadásokról, darabokról, s nem utolsó sorban minimum három ismerős (összesen három svédet ismerek, nem meglepő módon mindhárman színikritikusok). És egy rééégi kíváncsiság: a svédek valóban nagyon haladó elmék, és már a magzatok számára is van színházuk? Tudtommal egyelőre kísérleti fázisban van ez a program, de pl. 0-3 éves korosztálynak már változatos programból lehet válogatni az ottélő anyukáknak.

Stockholm és Örebro is vonzó… Ejsze mégis menni kéne, menni kéne…

Reklámok

Kukáztam

Hát ezt kellett volna lássátok. Semmi freegan elhivatottság nem volt bennem, csak hatalmas civil kurázsi, megmenteni a pályázók elszámolásait.

Egész nap félgőzzel kerestem a félbehagyott munkát… Pénteken áramszünet volt, sötétben tapogatózva hagytam el az irodát. Na, de nem jöttem rá sehogy, hol is hagytam abba. Persze a számítógép által mentett táblázatok is csak péntek koradélutáni helyzetállapotot tákröztek, messziről látszott, hogy aktualizálni kell. Mindegy, gondoltam folytatom azzal, ami az asztalon maradt. A nap végén kiderült, hogy elég sokminden hiányzik. Tűvétettem az irodát, a szó szoros értelmében: ennyi papír között megtalálni egy maréknyit kb. olyan, mint szénakazalban tűt keresni.

Aztán egyszercsak elkezdett bűzleni a dolog… Ha nem egyéb, iktatás után a földre tettem a cuccokat. Aztán ottmaradt, mert áramszünet áramszünetet követett, sötét lett… A takarítónő pedig mindent eldob, amit a földön talál… Muszáj volt felhívnom. Sajnos igaz volt a rossz előérzetem: kidobta.

Nem volt mit tenni… Kerítettem egy seprűnyelet és egy tiszta nylonzacskót a jobb kezemre, ahogy a annak idején megfigyeltem a szerencsétlen párákat, még a vlahutai albérlet ablakából. Nekiestem a kukának. Csikkek és kávézacc között ott volt a 30-40 eukonform elszámolás.

Magyar színházi világnap

Hááát nem sikerült megfejteni a rejtélyt. Az egész világon, még a román színházakban is H.H. Sheikh Dr. Sultan bin Mohammed Al Qasimi világnapi üzenetét olvassák fel. A magyar színházak talán nem képezik a világszínház részét, lehet. De nem hinném. Parti Nagy Lajos szövegét nem kifogásolom, mégis: miért? Komolyan mondom, nem értem.

Itt egy magyarázat: “A Nemzetközi Színházi Intézet Magyar Központját az a szándék vezérelte, hogy az idei színházi világnapi üzenet itt és most hozzánk, színháziakhoz és nézőkhöz egyaránt szóljon.” Azt gondoltam eddig, azért világnap, mert világszerte ugyanazon a napon ünneplik, s mindenhol egységesen a nemzetközi üzenet fordítását olvassák fel…

Kicsit sajnálom, hogy a bábosok világnapját elblicceltem, de remélem legközelebb idejébe észbe kapok.

Zellerkrémleves

Rákerestem, sehol nem találom pont azt a receptet, amit apjától tanultam, ezért megosztom veletek.

Egy nagy zellergumót és egy murkot megpucoltam, megmostam, kevés vízben puhára főztem, lehűtöttem, összeturmixoltam, felöntöttem vízzel, belefőztem egy marhaleves-kockát (húsleves sajnos nem volt, az lenne az igazi), majd hozzákevertem fél pohár tejszínt (tejfölt is lehet). Nagyon ízletes.

PS: A jaj álnevű anonymus kíméljen meg a kommentektől! 🙂

Még egy bloggertalálkozó

Kissé késve értem oda, mert délután hazaszállították az ágyat (már össze is van szerelve, egészen jó), majd kicsit pötyögtettem a cncsis-pályázatot, ami persze távolról sem állt össze, hiszen az űrlap kitöltése a legegyszerűbb, sok mmindent elő kell még kotorjak a dobozokból, ajaj, és sajnos nem sok remény van arra, hogy meg is nyerjem.

Jópáran ott voltak már, gyorsan szorítottak helyet, s elkezdődött az egész estét betöltő dilemma: mit igyak? Hát nem könnyű így kocsmázni, meg kell mondanom. Egy sárga színű, narancslének becézett löttybe, majd egy fél pohárka sörbe kapaszkodtam egész este. Jó hangulat volt, dumáltunk, kacagóztunk kicsit, aztán hazamentünk. A füstszag csak otthon kezdett zavarni, a helyszínen nem zavart (furcsa). Alig várom, hogy lehessen már kint üldögélni, hátha akkor jobban/többet bírom én is a társasági életet.