Ha május, akkor Svédország?

Még vacilálok. Minden porcikám azt súgja: menni kéne, menni kéne… Néha, amikor úgy tűnik, nagyon józan vagyok, azt gondolom: ejsze mégsem jó Babszemestől ekkora útra indulni. Vagy: ejsze mégis sokba kerül az út. De aztán jönnek a (kevésbé józan) ellenérvek: ugyan, miért ne lenne ez jó, alíg pár óra utazás… Az útiköltséget különben is meg lehet pályázni, s úgyis inkább csak az bosszant, hogy két napja csak feleenyibe került volna a wizzair jegy.

A Svéd Színházi Biennáléra hívtak meg. Temeatikus fesztivál, a kortárs szerzőkre fókuszálnak. Sok és érdekesnek ígérkező program, többek között gyermekeknek szóló elpőadásokról, darabokról, s nem utolsó sorban minimum három ismerős (összesen három svédet ismerek, nem meglepő módon mindhárman színikritikusok). És egy rééégi kíváncsiság: a svédek valóban nagyon haladó elmék, és már a magzatok számára is van színházuk? Tudtommal egyelőre kísérleti fázisban van ez a program, de pl. 0-3 éves korosztálynak már változatos programból lehet válogatni az ottélő anyukáknak.

Stockholm és Örebro is vonzó… Ejsze mégis menni kéne, menni kéne…

Kukáztam

Hát ezt kellett volna lássátok. Semmi freegan elhivatottság nem volt bennem, csak hatalmas civil kurázsi, megmenteni a pályázók elszámolásait.

Egész nap félgőzzel kerestem a félbehagyott munkát… Pénteken áramszünet volt, sötétben tapogatózva hagytam el az irodát. Na, de nem jöttem rá sehogy, hol is hagytam abba. Persze a számítógép által mentett táblázatok is csak péntek koradélutáni helyzetállapotot tákröztek, messziről látszott, hogy aktualizálni kell. Mindegy, gondoltam folytatom azzal, ami az asztalon maradt. A nap végén kiderült, hogy elég sokminden hiányzik. Tűvétettem az irodát, a szó szoros értelmében: ennyi papír között megtalálni egy maréknyit kb. olyan, mint szénakazalban tűt keresni.

Aztán egyszercsak elkezdett bűzleni a dolog… Ha nem egyéb, iktatás után a földre tettem a cuccokat. Aztán ottmaradt, mert áramszünet áramszünetet követett, sötét lett… A takarítónő pedig mindent eldob, amit a földön talál… Muszáj volt felhívnom. Sajnos igaz volt a rossz előérzetem: kidobta.

Nem volt mit tenni… Kerítettem egy seprűnyelet és egy tiszta nylonzacskót a jobb kezemre, ahogy a annak idején megfigyeltem a szerencsétlen párákat, még a vlahutai albérlet ablakából. Nekiestem a kukának. Csikkek és kávézacc között ott volt a 30-40 eukonform elszámolás.

Magyar színházi világnap

Hááát nem sikerült megfejteni a rejtélyt. Az egész világon, még a román színházakban is H.H. Sheikh Dr. Sultan bin Mohammed Al Qasimi világnapi üzenetét olvassák fel. A magyar színházak talán nem képezik a világszínház részét, lehet. De nem hinném. Parti Nagy Lajos szövegét nem kifogásolom, mégis: miért? Komolyan mondom, nem értem.

Itt egy magyarázat: “A Nemzetközi Színházi Intézet Magyar Központját az a szándék vezérelte, hogy az idei színházi világnapi üzenet itt és most hozzánk, színháziakhoz és nézőkhöz egyaránt szóljon.” Azt gondoltam eddig, azért világnap, mert világszerte ugyanazon a napon ünneplik, s mindenhol egységesen a nemzetközi üzenet fordítását olvassák fel…

Kicsit sajnálom, hogy a bábosok világnapját elblicceltem, de remélem legközelebb idejébe észbe kapok.

Zellerkrémleves

Rákerestem, sehol nem találom pont azt a receptet, amit apjától tanultam, ezért megosztom veletek.

Egy nagy zellergumót és egy murkot megpucoltam, megmostam, kevés vízben puhára főztem, lehűtöttem, összeturmixoltam, felöntöttem vízzel, belefőztem egy marhaleves-kockát (húsleves sajnos nem volt, az lenne az igazi), majd hozzákevertem fél pohár tejszínt (tejfölt is lehet). Nagyon ízletes.

PS: A jaj álnevű anonymus kíméljen meg a kommentektől! 🙂

Mna, ebből sem akarok kimaradni

Tegnap kezdte Nándika, ma Nellinél és a Mókus-birodalomban is találkoztam vele, hát elkészítettem végre a sajátomat is. Kvíz, azaz Réku-béku találos kérdései barátainak.

Kolozsvári blogverseny

A web-café értesülése: a kolozsváriak megmutatják a világnak, hogyan illik egy multikulti ország multikulti vidékének multikulti fővárosában blogversenyt szervezni! 🙂

Még egy bloggertalálkozó

Kissé késve értem oda, mert délután hazaszállították az ágyat (már össze is van szerelve, egészen jó), majd kicsit pötyögtettem a cncsis-pályázatot, ami persze távolról sem állt össze, hiszen az űrlap kitöltése a legegyszerűbb, sok mmindent elő kell még kotorjak a dobozokból, ajaj, és sajnos nem sok remény van arra, hogy meg is nyerjem.

Jópáran ott voltak már, gyorsan szorítottak helyet, s elkezdődött az egész estét betöltő dilemma: mit igyak? Hát nem könnyű így kocsmázni, meg kell mondanom. Egy sárga színű, narancslének becézett löttybe, majd egy fél pohárka sörbe kapaszkodtam egész este. Jó hangulat volt, dumáltunk, kacagóztunk kicsit, aztán hazamentünk. A füstszag csak otthon kezdett zavarni, a helyszínen nem zavart (furcsa). Alig várom, hogy lehessen már kint üldögélni, hátha akkor jobban/többet bírom én is a társasági életet.

Meglepetés

Tegnap a Tehnorati is szóba került, gondoltam már ideje megnéznem, mennyit is ér a blogom. Leszakadt a pofám: többet ér, mint a Nándikáé. Nem értem, hogy létezhet? Na, itt az oldal alján, bal felől az árcímke, megnézhetitek. Eladó a blogom! :))

Házi feladat

Tegnap este újabb blogger-találkozón vettem részt. Az előzőektől abban különbözött, hogy ezt jól megfontolt, mondjuk tudományos szándékkal hozta össze Tihi és Edit-Éva, a Kozmopolisz-est keretében. Az első kettő-három sokkal inkább arról szólt, hogy kíváncsiak voltunk egymásra, azokra, akiket virtuálisan ismertünk kicsit a blogjáról, és volt lehetőségünk együtt sörözni (Kolozsváron, Félszigeten, mikor hol). Semmi komoly témafelvetés nem volt, mégis jókat diskuráltunk – a blogokról keveset, ha jól emlékszem.

Azért a tegnapi eseményen is jól elvoltam, pedig sokan voltunk, és igazi találkozások úgysem jöhettek létre ilyen tömegben. Kicsit öregnek éreztem magam, és persze nem csak a reális korkülönmbség miatt, hanem valahogy az volt az érzésem, hogy mivel elég régóta írok blogot, egy csomó “probléma” már nem érdekel (pl. a nézettség, h. milyen kifejezéseknek köszönhetően találják meg a blogom a keresőmotorok). Mégis elhangzott egy-két elgondolkodtató kérdés. Pl. nem tudok mondani egyetlen kedvenc blogbejegyzést sem (azóta sem jutott eszembe egy sem, amit egy esetleges toplista élére állítanék, inkább csak kedvenc szerzőim vannak). Pl. az sem semmi, hogy ennek a blognak nincs semmi tartása. Ha jobban megnézem, miket hányok fel ide, van itt mindeféle, de legkevesebb abból, amiért elkezdtem bloggolni két évvel ezelőtt (film, színház, irodalom, muzsika-beszámoló egyre ritkább, ugye, és már nem is érzem úgy, hogy bárkinek tartoznék pl. a Grímusz-szal vagy a tegnapi film-élmánnyel).

Rossz volt, hogy néhányszor magamba kellett fojtani a szót, mert kellett beszéljen, s persze arra kíváncsibb voltam, mint a sajátoméra. Lolkának tartozom egy magyarázattal (ti. hogy miért jöttem át a wordpress-re, de majd elérem valahogyan, s elmondom neki.

Jó volt, hogy megismertem néhány új arcot, és volt közöttünk valaki, akiről most tudtam meg, hogy bloggol. Két lány, nem mondom meg ki, úgy tűnt, hogy ki is csípte magát erre a találkozásra, ezen nagy titokban kicsit mosolyogtam is. Persze tévedhetek is, hiszen a pocakom növekedésével és a tavasz térhódításával egyenes arányban én is egyre gyakrabban érzem azt, hogy kell egy kis rúzs és egy kis szemfesték.

Nah, összességében jó volt. Kíváncsian lesem a többiek beszámolóját és a trindex-cikket.

(Azért házi feladat a bejegyzés címe, mert külön megkértek minden részvevőt, hogy írjuk meg blogbejegyzésben az eseményt. Amúgy is megtettem volna, azt hiszem.)

keresztfiam

Ő Csongesz, május 19-én lesz a keresztelője, addig egyszerűen a kisebbik unokaöcsém, R. tesóm kisfia. Jó fej! 🙂

költözés

megvolt. nagyon kimerítő mulatság. cipelnem nem kellett, de a csomagolás sem semmi. kicsomagolni még nem tudtunk, még van kis elrendeznivaló… pl. nincs még ágy (csak matrac), kell csináltassunk konyhabútort (egy régi kredencet lesuvickoltam, de nem nagyon van értelme bepakolni a régiekbe, hisz hamarosan lesz új). ruhák zsákokban, könyvek dobozokban, nincs internet, a számítógépeket sem szereltük még össze. nagyon átmeneti álapot.

az is nehéz kicsit, hogy nyolc év után máshová megyek haza, reggelente más buszmegállóban kell várakozni, nem ismerem a szomszédokat, a közeli boltok elárúsítóit sem. na, de minden kialakul szép lassan. jó, hogy tavasz van és süt a nap, jót tesz a hangulatomnak. 🙂

iwiw reloaded

Néhány perce betöltöttem a 800 ismerőst. Van három függőben levő kapcsolatom is.

Huhh, kicsit sok, főleg ha belegondolok abba, hogy hány rokon, barát vagy üzletfél nem internetezik, nem beszél magyarul vagy egyszerűen csak elvből nem kapcsolódik be egy ilyen közösségi hálóba!

Ami szomnorúbb: hiába ismerem őket, sokukról nem tudom, hogyan megy soruk mostanában, így pedig olyan… álszent az  ismeretségünk nagyvilággá-kürtölése.

Lakberendezés

Nemrég érttünk vissza a linóleum-vásárlásból. Végre sikerült megtalálni az igazit. És komolyan mondom, itt élmény volt a vásárlás. De mielőtt belevágnék a szép dícséretébe, elmondom az előzményeket is.

A tatarozás, majd a mindenféle lakberendezési cucc kapcsán ellátogattunk Kvár legfelkapottabb szaküzletébe. Meg kel vallanom, több ízben csalódtam, sőt, fel is háborodtam a kiszolgálás és az eladók hozzáállása miatt. Mindig sokat várakoztattak (mert nem nézünk ki potenciális vásárlónak?), aztán enyhén szólva csúfolkodtak velünk: a csempét úgy szállították ki, hogy volt közötte törött, 99% hogy nem szállításkor törött el. Linóleumban nem is volt igazán választék, minden esetre nem találtuk meg, amit kerestünk. Az egyik pofásabb aragáz pedig, amit kinéztünk, pont 2 millával drágább, mint egy akármilyen Marasti-téri boltban. Ja, s amikor aztán el is borul az agyam, az történt, hogy más portékát akartak rámsózni, mint amit kiválasztottam. Apjának vettünk olvasólámpát, és szinte könyörögtem, hogy nézzük meg, mi van a dobozban, mert a kép totál más volt, mint amit akartunk… Nekünk volt igazunk.

A következő stáció a Marasti-tér. Iszonyatosan igénytelen bolt, büdösség, harsány és faragatlan kiszolgálókkal. Választék éppenséggel lett volna, de vagy a minőség, vagy a szín nem felelt meg, vagy nem volt akkora darab raktáron, mint amire szükségünk van. Szó se róla, hogy rendelésre hozznak nekünk, és ha esetleg vásárolunk, a hazaszállítást oldjuk csak meg magunk… Hát hamar feladtuk.

Tegnap a kályhavásárláskor is felment kicsit a pumpám. A bolttal és a kiszolgálással eleddig meg voltam elégedve (innen vettük a mosógépet is), de ezúttal majdnem fél órát kellett toporognom, és tüntetően bámulnom a tétlen elárúsítókat, amíg megkérdezték, mit akarok.

Ezek után ma reggel azt hittem, eltévesztettük a házszámot, amikor beléptünk a Diegóba. Egyenesen a linóleumokhoz vágtattunk, és amikor megláttuk ezt a mintát, el is felejtettük, hogy tulajdonképpen padlómintásat szerettünk volna. Íme:

A színeket nem mondanám éppen élethűnek, de el lehet azért képzelni, mennyire vidám (szinte bohócos) lesz… Pillanatok alatt otteremett egy kiszolgáló, két mondat után magyarul beszéltünk, és kb 10 perc alatt nyélbe lett volna ütve a vásár (ragasztóval, szegéllyel, mindennel). Lett volna, ha lehetne kártyával fizetni. Sajnos ez még komoly hiányosság, de mindegy, állítólag hamarosan lesz kártyaolvasó is, már egy hónapja megrendelték. Kávéval kínált, elkísért a szőnyegekhez, adott egy-két tippet, milyen szempont szerint érdemes választani stb. Olyan jó kedvünk lett, hogy gyorsan még egy sötétítőt is választottunk a hálószobába, amit helyben meg is varrnak nekünk (méretre, persze). Egyszóval alíg várom, jöjjön el a következő lakberendezési szakasz, és menjünk vissza bámészkodni. Kicsit messze van, de na…

Amúgy csudaszép lakásunk lesz, meglátjátok! Van néhány kép az “előtte” fázisból, és természetesen lesz majd a véglelgesről is.