Mascarpone mindenbe

A mascarpone tudomásom szerint nagyon sűrű, krémes tejszín, ugyhogy ebből indultam ki a következő két impovizációnál.
Mascarpones rókagombaleves

Zöldséglevesnek indult: kevés olajon dinszteltem zellert, petrezselymet, murkot, felöntöttem vízzel, egy egész hagymát és kb fél paprikát is beledobtam (amikor megfőtt, ki is került a levesből), kb 30 dekányi rókagomba is belekerült, végül egy marék zöldborsó és néhány brokkoli-rózsa. Mikor minden készre főtt, kivettem a sűrűjéből egy csupornyi adagot (igyekeztem a zöldeket kihalázsni, brokkolit, borsút), összeturmixoltam, elkevertem fél doboznyi mascarponeval (kb 1 dl) felöntöttem 2-3 merőkanálnyi forró levessel, hogy a hőmérsékleteket kiegyenlítsem, majd belekevertem a levesbe és apróra vágott petrezselyemzöldet is szórtam rá. Naaaagyon finom lett, csak nem fotóztam, sajnos.

Mascarpones csirkepaprikás

A hagyományos tejfölös csirkepaprikástól csak annyiban tértemel, hogy nagyon apróra vágtam a húst (kb 1 cm-es kockákra), olaszosan fűzereztem (kakukkfú, bazsalikom) és lisztes habarás+tejföl helyett a megmaradt mascarpone került bele (kb 1 dl). Pennével körítettem, és ez is nagyon ízlett mindenkinek! 

Advertisements

5 hozzászólás

  1. Péter Judit said,

    október 27, 2010 - 11:59 de.

    Biztosan nagyon finom, csak ne lenne olyan drága 🙂

  2. Rudolf Anna said,

    október 27, 2010 - 8:12 du.

    Szia Reka,
    nem reg fedeztelek fel itt a blogodon… Nagyon elvezem a receptjeidet. Kicsit olyan Stahl Judithos stilusban irsz. En is imadok fozni, improvizalni, csak arra nincs tehetsegem hogy mindezt le is irjam. Aztan hogy le is fotozzam a foztomet, eszembe nem jutott volna soha. 🙂
    A mascarponeval kapcsolatban nekem is annyi a kifogasom, hogy nagyon draga…inkabb maradok a jo pecskai tejfolnel.

    JO fozest,
    A.

  3. reku said,

    október 27, 2010 - 8:59 du.

    sziasztok,
    tényleg drága, én sem mascarponeval főzök, de kifogtam egy jó akciót, alig 1-2 napig volt még szavatolva, épp nem is volt időm, kedvem sütni, így nem maradt más hátra, mint improvizálni. 🙂

  4. ottis said,

    október 28, 2010 - 7:55 du.

    Biztos finom minkettő, én időnként szoktam mascarpones csirkeragut és zoldfuszeres mascarpon kremet, mert mindekttot nagyon szeretem a jellegzetes ize miatt.

  5. ottis said,

    október 28, 2010 - 7:56 du.

    Na sikerült félig magyar karakterekkel leírnom és félig nem (egy pirulós pofa:-)


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: