Dead End (Adósságok törlesztése)

A Noir Desirről most nem lesz szó. Hallgassátok! Lehet, hogy nekem csak azért jött be, mert kicsit nyomasztó (a Cure-re emlékeztet), de fhansziául szól… Furcsa ellentmondást éreztem benne. Közben találtam angol szöveges dalokat is, az már nem tűnt olyan izgalmasnak, és persze csomó mást is hallgattam azóta, már nincs kedvem visszatérni rá.

Andrei Şerban Sarah Kane-rendezéséről viszont majdnem két hete készülök írni. Nagyon mellbevágott. Azt hiszem a Noir Desir azt a hangulatot erősítette fel, amit az előadás váltott ki belőlem. Előadásról beszélek, pedig csak nyilvános próbák voltak: Purificare / Cleansed / Megtisztulás.

Şerban keveset beszélt, bevezette a produkciót. Elmondta, hogy nem fogja leállítani a próbát, és nem fogja instruálni a színészeket, ős közönség reakcióira kíváncsi. Mondott még egy-két dolgot, de azt hiszem, nem tett hozzá semmit ahhoz, ami következett. Számomra legalábbis. Elementáris erővel hatott a majdnem három órás előadás. Itt-ott láthatóvá vált a férc, a színészek diszpozíciója más-más volt az általam látott két próbán, én is más hangulatban voltam másodszor, de mindezek lényegtelen semmiségek. Olyan mélységekbe tuszkolt le az előadás, hogy fizikai rosszullét környékezett. Nem a művér látványa, nem a horrorfilmbe illő amputálások. Valahogy nevetségessé vált a fizikai szenvedés látványa, és föléje kerekedtek olyan mély és alapvetően, zsigerien emberi szenvedélyek, amilyenről csak a görögök tudtak tragédiát írni több ezer évvel ezelőtt. A szereplők a társadalom perifériájára szorult lelkek: drogosok, melegek, vágyaikban vérfertőző testvérek, szellemi fogyatékosok, kurvák. A Dead End tábla szinte végig ott lóg a játéktér mélyén: innen nincs kiút.

Alja népek, mégis tiszták. Szenvedésük által tisztulnak meg. Szerelmük tisztítja meg őket. Még az „intézetet” (koncentrációs tábor? kísérleti laboratórium?) ördögi doktorát is, aki perverz élvezettel figyeli a markába került lelkek sorvadását. Ő a fő kínzómester, ő kapcsolja össze a történet szálait. Hatházi András remek lehetőséget kapott, nagyon jól áll neki ez a „nagy gyerek”-szerep: egyik pillanatban ártatlanul, kerek szemekkel csodálkozik rá a szeme előtt zajló eseményekre (melyeket ő irányít!), máskor flegmatikusan elutasító, következő pillanatban pedig elmebeteg szemforgatással druzsbázza le áldozata lábát.

Kitűnők a fiatal román színészek is. A Grace szerepet ketten játsszák, de sajnos csak a bukaresti Andreea Bibirit volt alkalmam látni. Amikor először megjelenik, nagyon nőies, de fivérével való azonosulási vágya nem csak szöveg szintjén és fizikai értelemben változtatja meg: átlényegül. Számára ez a megtisztulás, és velőig hatol az előadás-végi monológja. Kitűnő a gumitestű Silvius Iorga is a kis félszeg szerepében, de a többiekről is tudnék áradozni egy-két sort.

Ami kicsit elszomorított: a poklok poklát jártam meg, visszatérésemkor szerettem volna néhány perc csendet. De a túl lelkes közönség (sznobságból?) tüntetően elkezdett tombolni. Nem esett jól.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: