Felhívás érkezett fakanál- és tollforgató barátnémtól, úgyhogy megírom a konyhában hasnzált legszebb szavaim. Valahogy a fűszerek dominálnak, de szerintem tényleg szép hangzású szavak. Nem?

zsálya

rozmaring

bazsalikom

sáfrány

gombóc (sztem nagyon kifejező)

Tartozom Fakanálforgatónak egy másik köszönettel is, ezért a kitüntetésért. A játék már lejárt, azért nem biggyesztek ide semmit, de azért jól esett, kösz!

Nagyon fííílom, ma ez a kedvencem!
- Mi az?
- Rakott krumpli.
- Mivel?
- Tojással és tejföllel
- És prézlivel!
- Igen, ki van kenve a lábos vajjal, és szórtunk rá prézlit is.
- Hol a vaj?
- Elolvadt. Ízlik?
- Mmmm. Nagyon filom!

Hamarosan ismét az anyaság lesz legfontosabb elfoglaltságom. Szülés után hosszabb-rövidebb ideig semmi sem jöhet szóba, és míg a második fiam el nem éri a másfél-két éves kort, addig őt sem szeretném több napra elhagyni. A szakmámnak csak egy-egy félnapos kiruccanással adózom majd, mint tettem azt korábban is. Mire ismét hiányozhatom hosszabb időre, már nem számítok majd fiatal kritikusnak, éppen ezért nagyon örülök, hogy most volt alkalmam elmenni még egy szemináriumra. Nagy valószínűséggel az utolsó volt, és az eddigiek közül a legjobb. Jó szájízzel lépek ki ebből a körből, illetve remélem, hogy azzal a sok, velem kb. egyidős kollégával viszontlátjuk majd egymást „öreg” kritikusként.

A kanadai Hervé Guay és a holland Sonja van der Valk irányították beszélgetéseinket. Nagyon profik voltak, inkább csak egy-egy moderátor szerepét töltötték be. Persze ahhoz, hogy jó viták alakuljanak ki, kellett egy erős csapat is. Nagyon jó fejek voltak: a kanadai Byron, a portugál Rui, a cseh Martin, a holland Sara és Robert, a szlovén Andreja, az iráni Ashkan, a szlovák Eva és Mirjam, valamint a lengyel Dorota. Talán az is nagyon szerencsés véletlen, hogy a lányok-fiúk aránya kb. fele-fele volt. Nem akarok most gender-kérdésekbe bocsátkozni, de szerintem ennek is köszönhető, hogy kiegyensúlyozott vélemények ütköztek. Azt kell mondanom, hogy sokat tanultam tőlük, hiszen sokan sokféleképpen „olvastunk” egy-egy előadást, és mindenkinek más részlet, vagy éppenséggel más lehetséges központi gondolat volt fontos. S mind mindig, most is nagy-nagy érdeklődéssel hallgattam meg beszámolóikat a különféle országok színházi kultúrájáról. S ami csak ráadás volt: a csapat szinte mindig együtt lógott, együtt indultunk el múzeumba, vacsorázni stb, tehát volt alkalmunk kisebb csoportokban is diskurálni – nem csak színházról.

Az előadások amúgy nagyon sokfélék voltak. Kicsit fura volt a válogatás, a színvonal szempontjából is, de talán nem is baj, így legalább volt miről vitatkozni. Majd írok a látottakról, figyeljétek a Hamletet.

Amsterdam pedig csodálatos: Nem is tudnám elmondani, mi a legnagyszerűbb benne. Talán a hangulata. Persze Párizst nem múlja felül, de azért nagyon szívesen visszamegyek majd, ha alkalom adódik.

Mindenki biciklivel jár. A holland kollégák, bár nem ott élnek, ők is tartanak egy-egy biciklit Amszterdamban. Azt mondják, anélkül nem lehet… S nem is érik, hogy kinek/miért éri meg autóval járni. Amiben lehet valami: a reptérről-reptérre jövet-menet taxiztunk, s az volt az érzésem, hogy körbe-körbe forgunk, csak lassan lehetett haladni, sok volt a stopplámpa és mindegyiknél valószerűtlenül sokat vártunk a zöldre. A biciklisek viszont elég vadul hajtanak, nem nagyon vannak tekintettel a járókelőkre. Persze azt sem tartom kizártnak, hogy a várost elárasztó turistáktól vannak bevadulva, akik nem tartják tiszteletben a határvonalat járda és bicikliút között… Villamosra is ritkán ültem, mert egyrészt kva drága, másrészt sokszor kellett volna átszállni olyan távolságokon, amit gyalog meg lehetett tenni fél óra alatt.

Amúgy Amsterdam pont olyan, mint a képeskönyvekben: sok a csatorna, keskenyek és magasak a házak, a szuveníresek szélmalmot ábrázoló hűtőmágnest, fapapucsot és tulipánhagymát árulnak. Megnéztem a bolhapiacot is, de néhány régiségkereskedőt leszámítva az is olyan, mint nálunk az „orosz piacok”: sok az olcsó bóvli, de kicsit színesebb a választék (nem csak kínai törülköző és kokakólakalapács van, hanem keleti meg afrikai csecsebecsék és textíliák is). Programon kívül az ITI új épületét néztük meg, a Rijksmuseumot és a van Gogh múzeumot. A coffeeshopokat nem látogattam (talán csak egyik kollégánk próbálta ki) és a vöröslámpás negyedben tett éjszakai túráról is lemaradtam, mégis úgy érzem, hogy elég sokat láttam a városból (itt vannak a fotók, válogatás nélkül). S persze az is jó, hogy lesz amiért visszatérni.

Kulináris élményben nem volt részem. A hollandok reggel is, délben is hideg kaját esznek. Persze sajtot, salátákat, tejterméket és édességet. A legviccesebb a csokirizs: vajas kenyérre szórják, s legalább olyan finom, mint a kenhető csokoládé, de sokkal nagyobb választékban lehet kapni. Nagyon finom croissantokat ettem a szállodában. A felvágottak gyengék. Az ábécékben (is) viszonylag minden drága, az utcai árusoknál egy akármilyen gyümölcs darabja 50 cent, a csersznye fél kilója 3,5 euró (talán ez sokkolt a legjobban). Vendéglőben nem volt alkalmam helyi különlegességeket kóstolni, mert a mindenféle egzotikus éttermek egymást érik. Fantasztikus lasagnát ettem, és nagyon, de nagyon ízletes indonéz kaját. A kínai pocsék volt, de persze azért is lehet ez, mert mindig vizslattuk az árakat is (nem gyorsbüfé volt, s nem is nagyon olcsó, ezért volt csalódás). Ami viszont helyi specialitás, az a krokett: krumplipüré darált hússal keverve, kipanírozva – szendvicsesben ettük.

No, abbahagyom, mert végre cikkeket is kellene írni…

Ismét megyek fesztiválra és szemináriumra. lehet, hogy ez lesz az utolsó.

Nagyon hosszú hete készülök írni, de valahogy nem volt sem időm, sem energiám, és valahogy nem is lesz könnyű… Mert drasztikus lépésre kellene szánjam magam: vagy kijelentem, hogy ez egy gasztróblog, semmi több, vagy meghatározatlan ideig pihentetem… Amíg ismét kedvem nem támad színházról, filmről, olvasmányról, zenéről írni. Senki sem emlékezik, ugye, hogy ez a blog anno ilyennek indult. Naná, mert most egy nagy saláta. Zagyvaság.

Nem elhamarkodott döntés. Már régebb is fontolgattam, hogy valamit kellene kezdeni ezzel az oldallal. Nemrég, a Reflexen, pontosabban a fiatal kritikusoknak szervezett szemináriumon szóba kerültek a blogok. Ismét világossá vált számomra, hogy amit én csinálok, nem színházi blog. De még az sem biztos, hogy blogot írok. Az “igazi” blogok akkora port kavarnak nyugatabbra, hogy a svéd kormány pl. akár törvnymódosítást is kezdeményez hatásukra… No, hol állunk mi ettől? S hol állok én ettől?

Szal most kicsi szünet. Aztán meglátjuk…

Sikerült!

Ez a fontos. Most pedig a részletek, s a rendszer kritikája.

A gyülekező reggel fél 9-kor van a Sportcsarnoknál. A tekintélyes parkolót ellepik a “Scoala” és “Examen” feliratú autók. Tömeg… Nem csak vizsgázók, némelyiknek anyja, apja, barátja, barátnője… Nem rossz ötlet, tekintve, hogy egyeseknek iszonyú sokat kell várni.

Megjelennek sorra a rendőrök is. Az első épp civilben van, de ahogy kiszúrják, hogy fehér irattartókat tart a kezében, köréje sereglenek. Felsorol 15-20 nevet, közli, hogy a fent nevezettek alulírottal vizsgáznak, utána bemutatkozik. Első osztag félrevonul… Utána sorra más zsaruk jönnek kezükben a 15-20 mappával és a névsorral. Nagyon különbözőek, találgatjuk ki mennyire “gonosz”. A legtöbb oktató, aki elkíséri a vizsga előtt álló tanoncait, már ismeri őket, félhangosan kommentálnak, hogy “hálistennek nem ő” “ó, nagyszerű, nála nem lesz baj” stb. A tömeg oszlik, mi még nem hallottuk a nevünket (talákozom ismerős arcokkal, az elméleti órákra jártunk együtt). Az autót sem látjuk még, az oktatót/főnököt sem…

Aztán megérkezik a mi vizsgáztatónk. Tésztaképű. Nem mutatkozik be. Második vagyok a listán, de rosszul mondja a nevem, kijavítom. Mivel a mi autónk továbbra sem jelenik meg, névsorolvasás után elhúz két vizsgázóval… Megjelenik N., a soföriskola főnöke. Jól leteremt mindannyiunkat, amiért nem jegyeztük meg a zsarú nevét.  Senki nem mondja meg neki, hogy bezzeg minden oktató ott volt az övéi mellett, csak ő nem. Velem külön czikizik, mert mondom neki, hogy az egyetlen fehér sipkás volt…

Mindegy. Kicsit nyomozunk, kiderítjük ki is volt az illető. Közben a társaság egy része beül melegedni az autóba. Én nem… Nem is kívnákozom, pegig cudar idő van.

Telnek múlnak az órák, lassan alig maradunk a placcon. Hideg van, megfagy a lábunk. Hálistennek van egy füstös kávézó, ott meg  lehet melegedni egy tea mellett… Már csak a mi iskolánk 7 jelöltje van a téren, szinte mindenki végzett… Egyik csajszival elmentünk budizni, s mikor jöttünk vissza, már beültem volna melegedni, de N. nem hagyta, hogy beüljek. “Maga nem!” Hát majd’ leszakadt a pofám, de erre a bunkóra még visszatérek…

Végül tényleg csak hárman maradtunk. A két sráccal még teáztunk egyet. Kedvesek voltak, bátorítottak. Aztán ránk is sor került. Az első srác nem jelzett egy parkolást, de átengedte… Másodiknak ültem a soförülésbe, s már nem is izgultam, mert láttam, hogy nyugi van. De kicsit beszartam, mikor rájöttem, hogy elsétáltunk egy nagy büdös STOP tábla mellett…
Nem emlékszem már, talán nem is látszott, mert ott parkolt egy TIR, de tudtam, hogy ott van. Sajnos akkor már az útkereszteződés közpén voltam, nagyobb baj lett volna ott megállni. Aztán az első parkolásom nem sikerült, a másodiknál pedig – biztos képzelődöm! – mintha a zsarú segített volna, megnyomta a féket a legalkalmasabb pillanatban. Na, de az sikerült. Utána még bevettem pár kanyart, s kész. Hármunk közül én vezettem a legtöbbet, de azt hiszem csak azért, mert nem bírta eldönteni, megérdemlem-e a jogosítványt. Mondta is, hogy gyengécske, de most már nem érdekel senkit, lesz hajtásim!

Visszatérve az N. nevű pasasra. Tőle kellett volna vennem pótórát. Csak kettőre futotta volna, az is komoly áldozat lett volna (drága nagyon).  Mehettem volna az oktatóhóz, de biztos volt már akkor, hogy nem azon a kocsin vizsgázunk. Első alkalommal ismét “levizsgáztatott”, csak hogy bebizonyítsa, mennyire nem tudok vezetni. Persze, nem tudtam (nem tudok) még vezetni, de elborult az agyam a gúnyos, lekezelő megjegyzéseitől. Ezért bizony megmondtam neki, hogy nem tartom helyénvalónak, hogy 30 óra után, ami alatt ugye elméletileg meg lehet tanulni alapdolgokat, azt mondja nekem, hogy nullán állok. Persze, nem várom el, hogy valaki azt mondja, hogy ügyes vagyok, stb, mikor még bőven van mit tanulni, de ne mondja azt, hogy nulláról kell kezdeni a tanulást, minimum 5*2 óra, de persze lehet 10*2. Ettől is elborult az agyam, hiszen az pont még egyszer a teljes iskoladíj ára… Ezt is megmondam, hogy elég becsapós a nagy árkedvezményes reklám, ha mégegyszer azt az összeget behajtják mindenkin. Nagyon megsértődött, azt is mondta, hogy soha senki neki nem mondott ilyent neki, hogy tul.képpen rablással vádolom stb. Na, hagytuk a fenébe az egészet. Ő mondta: vagy befizetek 5*2 órára, vagy ő nem készít fel, menjek akihez akarok… Hát nem mentem senkihez, apósom autóján gyakoroltam kicsit szombaton, s lám, sikerült a vizsgám.

Közben kiderült, hogy nem ez az egyetlen iskola, ahol ez a módi (kipréselnek minden fityinget a tanoncokból, 30 óra alatt csak minimális manőverre tanítanak, hogy majd kelljen a pótóra), és nem én vagyok az egyetlen, aki az iskola korrektségét kétségbe vonja. Az egyik srác pl. megmondta az oktatónknak (ugyanaz volt), hogy biza az ő idejét ne lopja azzal, hogy minden parkolás után “pihenés” és “cigiszünet” következik…

De ennek az N-nek valami ezméletlenül vissatetsző stílusa van. Nagyon lekezelő. Mindegyre azt mondta, hogy tudja, milyen nehéz a pénzt előteremeni, hát ilyenkor kölcsön kell kérni, s hogy másnak sincs több, de lám, meg akart tanulni vezetni s befiztett plusz 9*2 órára. Nagyon megalázó volt. S minden szónoki fogása, amivel ki akarta sajtolni belőlem is a nagy elhatározást, miszerint kell nekem a minimum 5*2 óra tőle, saját maga ellen fordult, mert bennem csak gyűlt a düh… Csak azért is meg akartam próbálni, hogy hátha sikerül, s ne legyen neki igaza. Szerencsém volt. S örülök, hogy megszabadultam tőle.

PS: a vizsga után sms érkezett a “kedves” iskolától. Lett volna kedvem válaszolni rá, s közölni, hogy az általános bunkó viselkedésük és különösen az aznapi “magavislet” miatt senkinek, soha nem fogom ajánlani őket. Na, de minek erre még gőzt pazarolni? Már ez a bejegyzés is több, mint amit megérdemelnek.

Sikerült az elméleti vizsgám. Kedden történt. Sokat kellett sorban állni, hogy leadjuk az iratokat, de azután minden ment, mint a karikacsapás. Sok gép van egy elég pici terembe zsúfolva, vonalkóddal kell elindítani a gépet, több nyelven lehet vizsgázni (persze választasz: román, magyar, német, angol, francia), elég cuccos a vizsgáztató program grafikája, és a kérdések szerintem nem nehezek, bár a kedvenceimből, az útkereszteződésekben kialakuló helyzetekből, egyetlen egy sem volt a 26-ban! Annál több arról, hogyan lehet/kell megelőzni a baleseteket, elég sok a kihágások/büntetések fejezetből, útjelző táblák, mechanika, elsősegély… Nem is emlékszem mindenre, de mindenképpen sok olyan téma volt, amit nem lehet könyvből megtanulni.

Március 9-én terepen is levizsgázom. Nem tudok még vezetni, ugyhogy ettől írtózatosan félek, s bár van még bő 10 nap, már most félek s össze van szorulva a gyomrom. Órákat kell vennem. Ezzel rengeteget vacillálok, mert egyrészt qva drágák, másrészt a soföriskolák szélhámosak, szinte minden tanonc erre a megoldásra kényszerül, mert a kötelező 30 óra alatt nemis igyekeznek megtanítani a lényegre. Minden porcikám tiltakozik az ellen, hogy ezt a rendszert támogassam, de nem nagyon van más kiút. Gyakorolni persze lehet a poligonon, nem oktatásra felszerelt autóval, de a forgalomba kimerészkedni, stopplámpákkal, útkereszteződésekkel, mindenféle útjelzőtáblával, kanyarokkal és esetleges “szoros” helyzetekkel szembesülni nem fogok, csak ha befizetek még 2-4 órára.

Mindenféle más is történik, de majd mindenről a maga idejében.

Dida sok érdekeset tud főzni. Nála ettünk nemrég bánicát és mütenicát. Megosztom veletek is ezt a két receptet!

Bánica

Hozzávalók:

- egy tasak “foi de placinta”, azaz réteslap (lehetőleg Bella márkájú – a Morarita és a Linco nem olyan jó, most már magam is tapasztaltam, de ha csak olyan kerül, ez még nem akadály…)

- kb. fél kiló telemea

- 1 pohár – 200 ml – sima joghurt

- 1 egész tojás

- 7 kanál olaj

- 3 kanál liszt

- késhegynyi szódabikarbonát, kioltva citrommal vagy ecettel

Elkészítés: a telemeát lereszeled vagy összetöröd villával, és hozzákevered a többi tölteték-anyagot. A masszából minden lapra elkensz egyenletesen kb. 2 kanálnyit, felcsavarod, és csiga formában lerakod egy tepsibe. Dida óriási pizzasütő formába szoktat tenni, az kerek, tehát eleve jól néz ki benne egy ilyen alakzat. Ha teflonos a tepsi, vajazni sem szükséges, de én az aljára kentem kicsi vajat, a tetejéte pedig hajszálvékony vaj-szeletkéket applikáltam. Lassú/közepes tűz kell hozzá, kb. egy órat sűl, vagy többet is, amíg a teteje kezd pirulni. Amikor kiveszed, letakarod újságpapírral, hogy icipicit puhuljon.

Melegen, mütenicával a legfinomabb.

Mütenica:

fele “lapte batut”, azaz aludtej, fele víz, ízlés szerint sózva.

Jó étvágyat!

Két napja nálunk is angyaljárás volt. Megvettük a kenyérsütőt. Így néz ki az első kenyér (van mit javítani rajta, pl. kelesztéskor nagyon megnőtt, aztán sütés végére lelapult; természetesen idő kell, míg kitapasztalom, mi az, amit lehet, s mi az, amit nem érdemes ezzel a masinával művelni…):

S mi dukál a friss kenyérhez? Chili con carne! A recept… hát nem titkos, de egyáltalán nem saját, ugyhogy nem tartom tisztességesnek ide másolni. De jól néz ki, remélem képen is:

A fa alá nem krülhetett be, de hozzátarozik az angyalkodáshoz, hogy a családi kasszából befizettük a soföriskolámat. Holnap már vezetek. Féljetek és reszkessetek!

Gondolom nem vagyok az egyetlen, aki legalább év végén szeretné kicsit számba venni az elmúlt időszakot, sikereivel, kudarcaival együtt. Ma valamiért csak ehhez van kedvem (meg korcaolyázni: remélem este sikerül majd csekkolni a sétatéri jeget).

A legnagyszerűbb dolog, ami velem történt, hogy a szemem láttára, anyai közreműkődésemmel láttam egy kis ember fejlődését, első mosolyát, első lépéseit, első szavait… Még ma sem tudok betelni a csodával. Az anyasághoz sajnos kudarcélmény és sok frusztráció is kapcsolódik, de hálistennek az utóbbiakon hamar túlteszem magam.

Nagy sikerélmény a plusz kilók leadása is. (Ha nem is mind, jelentős részük lement. )

Szakmai téren a hamlet.ro májusi nézettsége: napi átlag 502 egyéni látogató, havi 15074! Sajnos ehhez is kapcsolódik sok bosszúság, sok valóra nem vált terv, elszalasztott pályázati határidők stb, de remélem jövőre ez is kicsit jobb lesz.

Jó, hogy sok esetben bátor voltam, és megérzéseimre hallgatva mertem vállallni olyan kockázatokat, amiket higgadt, ésszerű érvekkel nem lett volna szabad.

A legnagyobb rossz, hogy sehogyan sem tudom ésszerűsíteni a bevétel-kiadás egyenleget. Na, de reméljük, hogy új esztendőben ez a mutató is jobb lesz.

A másik nyugtalanító dolog, hogy nem léptem előre a doktorival, az idei évet is fagyasztottam. Az a baj, hogy a választott témám most már túl nagy feladatnak tűnik, s nem nagyon van ötletem, kedvem valami máshoz.

Erősen sajnálom, hogy sok rendezvényre, fesztiválra, táborba nem sikerült eljutni, de még a sokat tervezett kiruccanások (Vásárhely, Pest, Udvarhely, Csík) sem jöttek össze.

Verhetetlen optimista vagyok: az új év jobb lesz! Remélem nektek is!