Réku online

Van egy kedves portugál lány, kolléganőm (mert kritikus). Úgy sikerült, hogy tavaly ősszel Párizsban ittunk búcsúkávét, kb. egy hete pedig Stockholmban. Nagyon jó dolog, hogy van az embernek ilyen barátnője, akivel minden évben más-más európai fővárosban kávézhat. Remélem a sorozat folytatódik…

Megvallom: sem Barcelona, sem Stockholm nem tudta felülmúlni Párizst. Gyakran, például ma reggel is Párizsba vágytam vissza. Nem tudom mitől, talán egy illatól áradt szét ereimben az a nagyon kellemes, szinte lebegő érzés, a jókedv, a szabadság, a nyitottság… Nagyon nehéz megfogalmazni. Tényleg hasonlít kicsit ahhoz, amikor belezúgsz valakibe. Csak a nagy Párizs inkább valami, valami lenyűgöző.

Persze Északra is visszamennék akérmelyik pillenatban. Nagyon jól telt az a néhány nap. Az első élmény a hűvös, friss levegő volt. Pesten majdnem 30 fok volt, forró napsütéssel, Skavstan 12 fok és borús, ködös idő. Sok apróság tetszett, persze: a tisztaság, a sok bicikli - Stockholmban bérletet lehet váltani, és egy chipkártyával egyen-bicikliket lehet “elkötni” bármelyik utcasarokról, majd egy hasonló parkolóban nyugodtan ott lehet hagyni, és pár sarokkal arrább másat álasztani… Zseniális, nem? Örebroban pedig alig lehetett autót látni, néhány helyi buszjáraton kívül csak biciklisek közlekedtek a központban. És mindenki biciklizik: öregek, fiatalok, elegánsak, sporosak, terhes nők, kismamák kenguruval, kétgyerekes apukák egy pulyával maguk előtt, a nagyobbikkal a biciklihez kötött utánfutóban… Nem csoda, hogy egyáltalán nem szennyezett a levegő.

Nagyon megszerettem a svéd kenyeret is. Nem tudom, milyen technológiával szárítják, de jó ropogós és nagyon ízletes. Ha már konyha: ettem rénszarvast valami különleges, sárga áfonyaszósszal, őzikét a Biennálé puccos búcsupartiján, megkóstoltam a svéd fasírozottat is (sztem fűszeres, de hiányoltam belőle azt a pici fokhagyma-ízt, amit az itthoniból nem szoktak kihagyni) és nagyon élveztem a krumlpi-köreteiket: apró, egészben megsütött (olajban, lerben? lehet, hogy főzik is? hm…), kivül picit ropogós, belül puha krumplik. Sok olaszosat esznek, gyakori a halétel a választékban, és sok a vegetáriánus. Díjaztam a 2,2 száazalék alkoholtartalmú 33 cl-es söröcskéket és az ábécé aprópénz-automatáját. Ide szinte naponta betértünk gyümölcsöt venni, de nem volt idő körülnézni, mi minden csudálatosság kapható. Amúgy is drága ország, bár egy-két leárazott polót így is érdemes volt megvásárolni.

Sokat-sokat tudnék mesélni a színhzaikról is. Bár egy kukkot sem értettünk az előadásokból (kizárólag kortárs szerzők sokszöveges darabjait láttuk, csak egyet szinkroinfordítottak), a színházi életbe elég jó betekintést nyújtottak a szemináriumok és a tematikus beszélgetések. Hihetetlenül fontos számukra a gyerekek és fiatalok “összehozása” a színházzal, nagyon körültekintően és tudatosan építik a modelleket, és nem szégyellnek a szomszédosa országok példájából inspirálódni. Szembenéznek minden kihívással, és nem legyintenek ha olyan társadalmi jelenségek ütik fel a fejüket a színházban is, mint például a bevándorlás, illetve ha a “megszokott” nyomtatott színházi sajtó alternativájaként megjelent az internet és a blog, sőt, nagyon sok fiatal kritikus otthonosabban érzi magát ebben a médiában. Sokmindent elárul néhány tény: a “nemzeti” fesztiváljukra kb. 80 külföldi meghivott érkezett, kritikusok, műfordítók, olyan nemzetközi színházi szervezetek/intézmények képviselői, amiknek Svédország is tagja (pl. ASSITEJ); a kritikusok nemzetközi szervezetének legnagyobb fiókja az amerikai (400-valamennyi tag), a második pedig Svédország (110-valamennyi taggal) - sőt, minden bizonnyal a svédek vezetnének ha egy főre eső kritikussal számolunk…

Számomra a legértékesebbek a találkozások voltak. Régi és új ismerősök, kollégák a világ minden sarkából. A már említett portugál lány, egy skót fiú és egy indiai lány - mi négyen elválaszthatatlanok voltunk pár napig. Szakmailag legérdekesebb találkozásom egy csodálatos rendezőnővel, Suzanne Ostennel volt, aki 6-12 hónapos bébiknek rendezett előadást (két év kutatás és kísérletezés előzte meg a produkciót, most nagy sikerrel játsszák Stockholmban).

Végül néhány fotó…

Kulturhuset

Carl Eldh Strindberg-szobra Stockholmban

Stockholmi látkép

Látkép 2 (meglepődtem: nem pirosak a háztetők…)

Stockholmi kikötő

A vár Örebroban

Északi fény (éjjel fél 1-kor készült a felvétel)

ígérem, hogy nem alakítom át fotós bloggá a firkáimat, de amiről most mesélni szeretnék, semmit nem ér illusztráció nélkül.

van egy kedvenc városkám: gyergyó. egy időben évente, mostanába kétévente zarándkolok oda színházat nézni. ha több időre megyek, mindig felkeresem a csíki-kertet, az örménykatolikus templomot és a szombati piacot. és mindig ellenőrzöm, hogy megvan-e a remek taxis “központ”.

a piacra egy örmény fűszer miatt megyek, amit csak ott lehet kapni tudomásom szerint. neve: hurut, vagy chourut. a lényege: tejben erjesztett zöldfűszerek (petrezselyem, zeller, kis kapor és tárkony). miután hetekig napontra megkavarják a masszát, pépes izé lesz az egészből, amit kúp alakúra gyúrnak és megszárítják, vagy nyersen üvegekbe csomagolják és hűtőben tárolják. joghurttal vagy tejföllel elkeverve (a szárazat reszelni kell ehhez) nagyon eredeti, fanyar (savanykás-kesernyés) ízt ad a leveseknek.

az eu-konform taxizás is a régi.

ezen a képen semmi feltűnő, ugye. zoom:

már sokszor felülírták, de érvényes szám ez, kérem: 364300. ha tárcsázzák, a dobozban található készülék szólal meg… a legközelebb állómásozó taxis kinyitja a dobozt…

…és válaszol a hívásra. gazdaságos, mert nem kell diszpécsert fizetni, és ugye a rádió-központ sem olcsó. a számla körbejár, vagyis minden hónapban más-más haszonélvező gyűjti össze a pénzt a kollégáktól, és ő fizeti ki a számlát.

látható, hogy az újítás szele nem kerülte el a gyergyói taxisokat sem: a készülék kijelzi a hívó számát, és ha pl. túl későre sikerül kinyitni a dobozt, vissza lehet hívni a kuncsaftot. megfigyelhető továbbá a legutóbbi két számla (balra), egy csikk, két rozsdás kulcs (jobbra) és a doboz fedele alá gyúrt szemét…

Ki gondolta volna, hogy ez lesz… Szinte ki sem mozdultunk a házból, mégis blokkrengető élményben volt részünk. Kiderült, hogy peches volt ez a májusegy…. mintha péntektizenhárom lenne…

Miután megvettük a kiló csórékolbásznakvalót, lassan minden tervünk borult: komáink dógoztak, a kettes verziót pedig reggel vetettük el, mikor láttuk a makrancos időt… Sabaj, majd elrendezzük a könyvespolcot. Meg is lett…. Ráment majdnem az egész nap, aztán egy óvatlan mozdulattól ez történt:

Igazán bosszantó: már majdnem elkészültem, csak egy könyvnek akartam helyet szorítani, és amint megtoltam a sort, hogy férközzenek a többiek, elindult az egész… Lassan történt az egész, volt időm félreállni, nem lett semmi bajom.

S. felhívta az apukáját, hogy elújságolja a történteket, s nagy meglepetésünkre kiderült: ők is kalandos kiránduláson voltak: a medve feltörte az autójukat. Egyszerűen belekapaszkodott a két első ajtóba, és derékszögbe lehajlította. Visszatürték, de még így is mocsokul néz ki:

Az autón több helyen jól látszik a medvemancs nyoma, itt-ott lejött a festék vagy kilyukadt a műanyag. De állítólag ez még semmi, mert egy közeli autót még jobban megmocskolt a maci: minden lámpát kitépett, minden nyithatót felfeszített… Nem szerettem volna ott lenni, bár emberi áldozatokról szú sincs… Talán csak zavarta a sok turista, aki autójával elállja az útját és háborgatja az erdő csendjét.

Bono, S. kutyikusza is megjárta hétfőn este. Hősködött, szokása szerint, aztán egy nála nagyobb kukázó kutyától jól kikapott. Másnap ki se akart mozdulni a házból…

Egyetlen jó dolog, h. régi álmom teljesült: van bicskám. Igazi svájci… így néz ki:

Ja, s marad egy kiló miccshús…

Néhány képet sikerült kiválogatni és feltölteni a flick-re. Új tárhely után kell néznem, mert csomó tavalyi képet le kellett törölnöm, hogy legyen hely az újaknak.

A képekhez van kísérőszöveg is. Nem tudom, mennyire derül majd ki, de elbűvölt Párizs. Aránylag sokat láttam, azt hiszem. Múzeumokban alíg voltam, mert rettenetesen hosszú sorokat kellett volna kiállni, kint pedig gyönörű idő volt, kellemes ősz, így inkább csavarogtam… El is tévedtem, persze, de attól a perctől kezdve, hogy rájöttem, hogyan kell tájékozódni a metrón, és hogy pl. rue/avenue/bulevard Montparnasse, illetve place/porte Clichy stb. nem ugyanazt az utcát vagy teret jelöli, már nem volt baj.

Imádtam a sok kis parkot, a régi épületeket, a hangulatos utcasarkokat, a színes embereket, a mosolygó pasikat, a bagettet, a napsütést… A legnagyobb élmény pedig Rodin szoborcsoportja, a Calais-i polgárok volt. Elállt a lélegzetem és szinte sírtam a boldogságtól.

Mára ennyi. Lesz két fotóriport a Hamleten, majd figyeljétek.