Réku online

Lejárt a verseny, és minden megérzésem csalt: semmilyen katgóriában nem értünk el legalább egy harmadik helyezést (Babszem miatt a többes szám). A díjakról Tihi, a szervező számol be részltesen. Örülök, hogy látok néhány kedves kollégát a listán, akik valóban megérdemelték az elsimerést, de a végeredmények alapján úgy tűnik, sokan csupán a jó PR-kampánynak köszönhetően nyerhettek. Várható volt, de na… ez van. Mindenkinek gratulálok!

A hivatalos verseny mellett van más megmérettetés is, a blogszerző kollégák szubjektív vélemányezése, egyéni listái… A legelőkelőbb helyezést Balettka ítélete alapján érdemeltem, de Nelli, Emøke és Kaméleon is említik a firkákat a “futottak még” kategóriában. Most én is ideírom a kedvenceimet, mert Emøke elég rég felkért erre, csak ugye múlt héten alíg olvastam blogokat (volt és van rendes időkrízis), hét végén Csíkországban utaztunk és buliztunk s ilyenek.

Sorolhatnám csupán azokat, akikre szavaztam, de inklább azokat is “díjazom”, akiket nem is jelöltek (mert nem kváriak vagy mert?).

1. A legjobb blog - sztem nincs ilyen, de Nándika érdemelte volna meg a díjat.

2. A legjobb informáló blog - bár nem rájuk szavaztam, a Bládi Méri, mert tényleg jó, hogy lehet olvasni egy-egy korcsomáról, mielőtt más városba látogatsz…

3. A legjobb közös blog - a Cohors volt a legjobb, de most a Mozi-idézeteset szeretem, a románoknál pedig szavazta a Phoenixre, mert igazán jónak tartom.

4. A legjobb külalakú blog - kaméleon, mert láccik, mennyit buherálta a sablont.

5. A legjobb médiablog - nem osztom ki. Nincs ilyen.

6. A legjobb elemző blog - lehet, hogy ilyen van, de én még nem olvastam

7. A legjobb személyes blog - mindegyik személyes, ez és a legjobb blog talán egybemosódik. Mindenképpen díjaznám azokat, akiket rendszeresen olvasok, mert ismerem vagy mert nem ismerem, de jól írnak: Nelli, Garat, Tempetőfi, Mókusbirodalom, Nandyol, Nándika, újabban többen is, de lássuk, kiállják-e az idő próbáját + így is hosszú lett a lista.

8. A legjobb ladies blog - a jelöltek közül sztem EditÉva a legnőiesebb, de ha több fért volna bele, Nandyol és Répa feltétlenül díjat érdemelt volna.

9. A legjobb IT blog - nem olvasom a kategóriát.

10. A legjobb fotó/videó blog - nagyon szeretem Gertrúd és Sütő Zsolt fotóit, de szerintem egyik sem kimondottan fotóblog. Azt hiszem inkább csak egy-egy oldal, ahová rendszeresen felkerülnek a fotóik…

11. A legjobb szórakoztató blog - hát ez is relatív, mert néha egy-egy “rendes” blogon jelennek meg nagyon jó humorú bejegyzések (pl. Nellinél, Nándikánál, de legutóbb Szadi Márki egyik bejegyzésén vihogtam napokig).

12. A legrosszabb blog - ilyet sem olvasok, de élvezem, hogy Nándika megnyerte. Kár, hogy nem jött össze neki a legjobbnak és a legrosszabbnak lenni ezen a versenyen, így kiderült volna, hogy a díjak igazán semmit nem jelentenek, max. személyes szimpátiákat és antipátiákat tükröznek.

13. Dr. Czirják Árpád blogjáta én is kíváncsi lennék!!!

Nem volt ilyen kategória, de grafomán-díjat is adnék: Tihinek, aki írtó hosszan bír írni (ezért nem szoktam elolvasni) és Julcsának, aki naponta több bejegyzéssel jelentkezik, és online naplójában lehet követni, hogy hogy van, mi foglalkoztatja, mit tesz-vesz a világban.

A veterán-kategóriát is kitaláltam: az ego-trippek (valamilyen szinten még tárolja a google), Csomh régi blogja (griffo.freeblog.hu, teljesen eltűnt a prériről) és Ger halódó bolgján említett előzmény állna szoros versenyben…

Nem is tudom, ki legyen, aki megaszondja legközelebb, de lehetne pl. Nándika, Usual Visual és valaki, aki nem ír blogot (tudtommal), de sokat olvas: SipGéz.

PS: Nándika már nyilatkozott. Akkor legyen Garat.

Hazajöttünk. Pontosabban visszaértünk az országba (én még Vhelyen leledzem…).
Nagyon fárasztó hetünk volt, de megérte, nagyon sok szépet láttunk. Természetesen fotók is készültek, de még még nem volt időm elrendezni, méretre vágni. Valószínű, hogy az esküvői fotók mellé kerülnek majd.
Barcelona nagyon jó hangulatú város. Majdnem minden épület szép vagy minimum érdekes, unalmas sorozat-tömbházakat nem is láttunk. Pedig második nap elkeveredtünk az egyik metróvonal végállomásához is, amatőr cirkuszi előadás megtekintésére. Egymás mellett voltak a negyedik kategóriás, pici ablakos „blokkok”, de talán a szabálytalan elrendezésük miatt az a városrész sem volt unalmas: nem állítoták sorba a tömbházakat, szétszórtan helyezkedtek el a nekik kijelölt teraszos placcon. A diákszállás falai merész színekre voltak mázolva, az autópálya alagútja szintén. És még nem is meséltem Gaudí épületeiről, a Batllo-házról és a la Pedreráról, ahol nem látni párhuzamos vonalakat, minden forma hullámzik és szinte csicsereg a vidámságtól. Lehet, hogy a meditterán éghajlat és a sok napsütés számlájára írható ez a könnyedség…
A tisztaság nem spanyol/katalán erény. A Lljure Színház és környéke talán kivétel, ott minden új és szinte steril (és persze szép is, praktikus is, modern is). Amúgy az utcán, különösen az óvárosban pisi, kaka, szemét… Ez is hangsúlyozza a középkori síkátorok autentikus varázsát.
Hálistennek nem csak a kötelező túrista-látványosságokat kerestük fel. Számomra még mindig a Tibidabo-hegyről látható panoráma a legnagyobb Barcelona-élmény. A kertek (Güell-park, Montjuïk) is gyönyörűek ilyenkor, egyszerre érik és virágzik a sok narancsfa, kaktuszok, pálmák és mindenféle füvek, fák illatoznak és pompáznak – az akác például már elvirágzott –, ezeken a helyeken a levegő is jobb.
Látványban, szagokban, illatokban, ízekben és kuriózumokban a piac, a mercat is vetekedik nálam a legnagyobb attrakció titulusért. Fantasztikus változatosságban tengeri állatok, herkentyűk és halak, soha-nemlátott gyümölcsök, zöldségek, csokoládébonbonok, gumicukrok, felvágottak és hentes-pultok, sajtok, fűszerek, de még a tojások is hihetetlen változatosságban fordulnak elő ott. Sajnos ott is, akárcsak a supermercadókban és az összes kisvendéglőben, ahol naponta legalább egyszer elfogyasztottunk egy 8-9 eurós menú (két tál “második”, desszert, ital és kenyér), minden katalánul szerepelt a címkéken, így elég nehéz volt eligazodni… Meg is jártuk egyszer-kétszer, pl. vettem egy fél kiló tejszínhabot, mert azt hittem dobozos fagyi, a piacon meg bevásároltunk egy óriásbanánra hasonlító gyümölcsöt, ami nem banán volt, de nem is ez a baj, csak ropogott még, olyan éretlen állapotban árúsították. Szerintem főzni-való valami…. Másnap megnéztük a címkéket is, az n-féle banán közül egynek sem volt banánra hasonló elnevezése.
Abszolút pozitívum, hogy rengeteg helyre bemehettünk a sajtóigazolvánnyal. Kivételek: Dalí-múzeum, Sagrada Familia, Hajókirándulás. Most csak ezek jutnak eszembe. Ami abszurd: színikritikus-igazolványommal bemehettem a túrista-fosztogató akváriumba is, de egyik színházban teljes árú, másikban kedvezményes árú jegyet vehettem… Nem tudom, hogy mit szóltak volna a Cirque de Soleil jegypénztáránál, mert oda pont olyankor zarándokoltunk el, amikor nem volt előadás. Talán ez a legnagyobb kihagyásunk…
Különösen az éjszakai utazás készített ki. A Wizz-air szolgáltatásai teljesen rendben vannak, de most már ott tartunk, hogy az 50 évvel ezelőtti személyvonatokra kezd hasonlítani a repülés: bárki megengedheti magának. Még útlevél sem szükséges, nagymama potomáron megveszi (na jó, lehet, hogy vetetei) a jegyet, megfeji a tehenet, felköti az ünnepnapi kendőt, a ráfianeccbe bepakol még egy pulóvert, kimegy a reptérrem, és az unokája már várja a Prato reptéren… Visszafele is így jön, reggel 6-kor felpattan, még mielőtt fékezne a repülő, ő cókmókjával a kezében ott áll a kijáratnál, de ha nem, akkor letapos mindenkit, mert ha a reptér kifutóján átvág és a mezőn tartja a torony-irányt, még idejébe hazaér a reggeli fejéshez. Na, mindegy, nem csak ezért vagyok kipurcanva: a szállással sem volt nagy szerencsénk. Kicsit későn kaptunk észbe, így alig volt miből válogatni, és esődleges szempont az volt, hogy beleférjen a költségvetésbe. Zajos, igénytelen helyen aludtunk, amikor tudtunk…. Első éjszaka egyáltalán, mert heten voltunk a szobában, és legalább három rendben értek haza a lakótrásak, sorra három mobil szerepelt a programban (egyik szólt, de gazdi nem volt jelen, hogy elcsendesítse, a másik merült le és pittyegett percenként, a harmadikon ébresztő zengett kora hajnalban…). Aztán a vidám fiatalok hajnali 4-5 óráig bírtak „társalogni” az ajtónk előtt. Nem gonoszságból tették, tudom, és hangosabbak is lehettek volna, de na, így sem lehetett aludni tőlük.

*

Más téma: amíg lehet, legjobb belátásotok szerint szavazzatok a blogversenyen: http://www.clujblogfest.ro/szavazas/

A napokban a Móskusbirodalomban kiderült, hogy minden hazai bloggernek van buszos bejegyzse, legalábbis Nándika szerint. Nekem nem volt még, de most lesz, mert eszembe jutott egy nagyon kedves ismerősöm villamos-kalandja. Ez megér egy bejegyzést.

Helyszín: Budapest. Nyár, betonrengeteg, fullasztó meleg, mindig zsúfolt 6-os villamos. Barátnő kapaszkodik, ahogy tud a 2 m magas fogódzóba. Tudni kell róla, hogy elvből nem borotválkozik. Sehol. Mellette, pontosabban alatta, ülve, kéjsóvár tekintetű, jól öltözött pasi nézi. Kínos helyzet, nincs hová menekülni a tekintete elől. Végre leszállás következik. Pasi felszökik, barátnő kezébe nyom egy névjegyet. Ódzkodás, hagyjon már stb. Mégis barátnőnél marad a kártya. Mielőtt eldobná, megnézi. Nem névjegy. Rózsa van rajta és holmi hálálkodó szöveg, miszerint a férfinem köszöni, hogy megőrizte természetes adottságait… Vagy valami ilyesmi. Barátnő azóta is őrzi a kártyát. Remélem, mert most szeretném tudni a pontos szöveget.

M. túrkált nekem egy tavaszi kabátot. Hihetetlenül olcsó volt: 5000 régi lej. Komolyan!  Tiszta szövet, semmi hibája. Kimostam, ma reggel büszkén fel is vettem.  Tönkretette a harisnyámat, ami 120.000 régi lej volt, ha jól emlékszem.

Jelöltek a legjobb blog kategóriában. Nem tudom ki a tettes, de nagyon örülök!

Még vacilálok. Minden porcikám azt súgja: menni kéne, menni kéne… Néha, amikor úgy tűnik, nagyon józan vagyok, azt gondolom: ejsze mégsem jó Babszemestől ekkora útra indulni. Vagy: ejsze mégis sokba kerül az út. De aztán jönnek a (kevésbé józan) ellenérvek: ugyan, miért ne lenne ez jó, alíg pár óra utazás… Az útiköltséget különben is meg lehet pályázni, s úgyis inkább csak az bosszant, hogy két napja csak feleenyibe került volna a wizzair jegy.

A Svéd Színházi Biennáléra hívtak meg. Temeatikus fesztivál, a kortárs szerzőkre fókuszálnak. Sok és érdekesnek ígérkező program, többek között gyermekeknek szóló elpőadásokról, darabokról, s nem utolsó sorban minimum három ismerős (összesen három svédet ismerek, nem meglepő módon mindhárman színikritikusok). És egy rééégi kíváncsiság: a svédek valóban nagyon haladó elmék, és már a magzatok számára is van színházuk? Tudtommal egyelőre kísérleti fázisban van ez a program, de pl. 0-3 éves korosztálynak már változatos programból lehet válogatni az ottélő anyukáknak.

Stockholm és Örebro is vonzó… Ejsze mégis menni kéne, menni kéne…

Hát ezt kellett volna lássátok. Semmi freegan elhivatottság nem volt bennem, csak hatalmas civil kurázsi, megmenteni a pályázók elszámolásait.

Egész nap félgőzzel kerestem a félbehagyott munkát… Pénteken áramszünet volt, sötétben tapogatózva hagytam el az irodát. Na, de nem jöttem rá sehogy, hol is hagytam abba. Persze a számítógép által mentett táblázatok is csak péntek koradélutáni helyzetállapotot tákröztek, messziről látszott, hogy aktualizálni kell. Mindegy, gondoltam folytatom azzal, ami az asztalon maradt. A nap végén kiderült, hogy elég sokminden hiányzik. Tűvétettem az irodát, a szó szoros értelmében: ennyi papír között megtalálni egy maréknyit kb. olyan, mint szénakazalban tűt keresni.

Aztán egyszercsak elkezdett bűzleni a dolog… Ha nem egyéb, iktatás után a földre tettem a cuccokat. Aztán ottmaradt, mert áramszünet áramszünetet követett, sötét lett… A takarítónő pedig mindent eldob, amit a földön talál… Muszáj volt felhívnom. Sajnos igaz volt a rossz előérzetem: kidobta.

Nem volt mit tenni… Kerítettem egy seprűnyelet és egy tiszta nylonzacskót a jobb kezemre, ahogy a annak idején megfigyeltem a szerencsétlen párákat, még a vlahutai albérlet ablakából. Nekiestem a kukának. Csikkek és kávézacc között ott volt a 30-40 eukonform elszámolás.

Tegnap kezdte Nándika, ma Nellinél és a Mókus-birodalomban is találkoztam vele, hát elkészítettem végre a sajátomat is. Kvíz, azaz Réku-béku találos kérdései barátainak.

Kissé késve értem oda, mert délután hazaszállították az ágyat (már össze is van szerelve, egészen jó), majd kicsit pötyögtettem a cncsis-pályázatot, ami persze távolról sem állt össze, hiszen az űrlap kitöltése a legegyszerűbb, sok mmindent elő kell még kotorjak a dobozokból, ajaj, és sajnos nem sok remény van arra, hogy meg is nyerjem.

Jópáran ott voltak már, gyorsan szorítottak helyet, s elkezdődött az egész estét betöltő dilemma: mit igyak? Hát nem könnyű így kocsmázni, meg kell mondanom. Egy sárga színű, narancslének becézett löttybe, majd egy fél pohárka sörbe kapaszkodtam egész este. Jó hangulat volt, dumáltunk, kacagóztunk kicsit, aztán hazamentünk. A füstszag csak otthon kezdett zavarni, a helyszínen nem zavart (furcsa). Alig várom, hogy lehessen már kint üldögélni, hátha akkor jobban/többet bírom én is a társasági életet.

Tegnap a Tehnorati is szóba került, gondoltam már ideje megnéznem, mennyit is ér a blogom. Leszakadt a pofám: többet ér, mint a Nándikáé. Nem értem, hogy létezhet? Na, itt az oldal alján, bal felől az árcímke, megnézhetitek. Eladó a blogom! :))

Tegnap este újabb blogger-találkozón vettem részt. Az előzőektől abban különbözött, hogy ezt jól megfontolt, mondjuk tudományos szándékkal hozta össze Tihi és Edit-Éva, a Kozmopolisz-est keretében. Az első kettő-három sokkal inkább arról szólt, hogy kíváncsiak voltunk egymásra, azokra, akiket virtuálisan ismertünk kicsit a blogjáról, és volt lehetőségünk együtt sörözni (Kolozsváron, Félszigeten, mikor hol). Semmi komoly témafelvetés nem volt, mégis jókat diskuráltunk - a blogokról keveset, ha jól emlékszem.

Azért a tegnapi eseményen is jól elvoltam, pedig sokan voltunk, és igazi találkozások úgysem jöhettek létre ilyen tömegben. Kicsit öregnek éreztem magam, és persze nem csak a reális korkülönmbség miatt, hanem valahogy az volt az érzésem, hogy mivel elég régóta írok blogot, egy csomó “probléma” már nem érdekel (pl. a nézettség, h. milyen kifejezéseknek köszönhetően találják meg a blogom a keresőmotorok). Mégis elhangzott egy-két elgondolkodtató kérdés. Pl. nem tudok mondani egyetlen kedvenc blogbejegyzést sem (azóta sem jutott eszembe egy sem, amit egy esetleges toplista élére állítanék, inkább csak kedvenc szerzőim vannak). Pl. az sem semmi, hogy ennek a blognak nincs semmi tartása. Ha jobban megnézem, miket hányok fel ide, van itt mindeféle, de legkevesebb abból, amiért elkezdtem bloggolni két évvel ezelőtt (film, színház, irodalom, muzsika-beszámoló egyre ritkább, ugye, és már nem is érzem úgy, hogy bárkinek tartoznék pl. a Grímusz-szal vagy a tegnapi film-élmánnyel).

Rossz volt, hogy néhányszor magamba kellett fojtani a szót, mert kellett beszéljen, s persze arra kíváncsibb voltam, mint a sajátoméra. Lolkának tartozom egy magyarázattal (ti. hogy miért jöttem át a wordpress-re, de majd elérem valahogyan, s elmondom neki.

Jó volt, hogy megismertem néhány új arcot, és volt közöttünk valaki, akiről most tudtam meg, hogy bloggol. Két lány, nem mondom meg ki, úgy tűnt, hogy ki is csípte magát erre a találkozásra, ezen nagy titokban kicsit mosolyogtam is. Persze tévedhetek is, hiszen a pocakom növekedésével és a tavasz térhódításával egyenes arányban én is egyre gyakrabban érzem azt, hogy kell egy kis rúzs és egy kis szemfesték.

Nah, összességében jó volt. Kíváncsian lesem a többiek beszámolóját és a trindex-cikket.

(Azért házi feladat a bejegyzés címe, mert külön megkértek minden részvevőt, hogy írjuk meg blogbejegyzésben az eseményt. Amúgy is megtettem volna, azt hiszem.)

Ő Csongesz, május 19-én lesz a keresztelője, addig egyszerűen a kisebbik unokaöcsém, R. tesóm kisfia. Jó fej!

megvolt. nagyon kimerítő mulatság. cipelnem nem kellett, de a csomagolás sem semmi. kicsomagolni még nem tudtunk, még van kis elrendeznivaló… pl. nincs még ágy (csak matrac), kell csináltassunk konyhabútort (egy régi kredencet lesuvickoltam, de nem nagyon van értelme bepakolni a régiekbe, hisz hamarosan lesz új). ruhák zsákokban, könyvek dobozokban, nincs internet, a számítógépeket sem szereltük még össze. nagyon átmeneti álapot.

az is nehéz kicsit, hogy nyolc év után máshová megyek haza, reggelente más buszmegállóban kell várakozni, nem ismerem a szomszédokat, a közeli boltok elárúsítóit sem. na, de minden kialakul szép lassan. jó, hogy tavasz van és süt a nap, jót tesz a hangulatomnak.

Néhány perce betöltöttem a 800 ismerőst. Van három függőben levő kapcsolatom is.

Huhh, kicsit sok, főleg ha belegondolok abba, hogy hány rokon, barát vagy üzletfél nem internetezik, nem beszél magyarul vagy egyszerűen csak elvből nem kapcsolódik be egy ilyen közösségi hálóba!

Ami szomnorúbb: hiába ismerem őket, sokukról nem tudom, hogyan megy soruk mostanában, így pedig olyan… álszent az  ismeretségünk nagyvilággá-kürtölése.

Hajnalban volt egy szívrohama. Már jól van. Nem akarok erről többet beszélni.

Milyen igaz! Nagyon jó érzés, hogy más is így van vele. Csatlakozhattok.

Közben A semmi apóteózisa című akció készül (prezentáció, online összművészeti és tudományos performansz). Mindkettőre Nelli blogja hívta fel a figyelmem.