Réku online

Pár napja Á-val csetteltem, s nagyot deültünk azon, hogy valamikor okleveles kocsmatöltelékek voltunk. Diákkorunkban. Igen, a Music Pub-ban valamikor sorszámos igazolványokat osztogattak. Talán kép is kellett hozzá, minden esetre kedvezményesen lehetett jegyet váltani a koncertekre. S volt kínálat bőven: Anima Sound System, Ghymes, Ada Milea, Nightloosers stb. stb., ismertek és ismeretlenek…

Ma ismét rám tört a Music Pub-nosztalgia, mert a készülő Trindex-szülinapon ismét fellép az Anima. Ezúttal nem a Pubban. Pedig mekkora élmény volt 9 évvel ezelőtt!

Nem is tudom, mi hiányzik. Talán azok a fantasztikus csütörtöki bulik, a kötelező Funky-funky számmal. Mi csak így becéztük az US3 Cantaloop c. nótáját…

Vagy az emberek, akikkel együtt mászkáltunk akkoriban. Nyáron a Pubból egyenesen a strandra mentünk, ahol át kellett ugorni a kerítést, s máris lehetett csobbanni a langyos vízbe. (Ha megjelent az éjjeliőr, elég volt egy kis szöveg, nem kellett lefizetni sem - de ez már egy másik bejegyzés lehetne… ). S persze jókat lehetett dumálni egy-egy asztal sarkánál. Kiút sokszor csak az asztal alatt vezetett, mert annyian tömörültek a szűk helyen, hogy nem lehetett mindenkit felállítani.

Ha őszinte akarok lenni, tulajdonképpen borzalmas hely volt a Pub: az erjedt sörszag és az állott cigibűz keveredett a drága, de lepattant vécé bűzével… Kiszolgálás alig volt, a pultnál hosszú sorokat kellett állni a vizezett, meleg sörökért. Mégis ott voltunk, szinte minden nap, mert volt társaság, mindig lehetett ismerőssel találkozni, s ha már ott zajlott a mondén élet, nem maradhattunk le róla.

Nem is tudom, mikor történt a változás… Egyszercsak elszivárograk Kolozsvárról a régi arcok. A helyüket tizenévesek vették át, akiket más dolgok érdekeltek… Elmaradoztak a bulik is, a jó koncertek is. Aztán eljött az a nap is, amikor azt mondtam: inkább nem megyek sehová, ha csak a Pub van nyitva…

PS: A kocsma helyén új lokál működik, lásd Keli kritikáját a bloodymaryn.

Ma elkezdtem egy fogyókúrát, és persze minden második gondolatom a kaja körül forog. Muszáj lesz receptekbe fojtsam a kísétést.

Ezt a receptet B.-től tanultam. B.-ről csak annyit kell tudni, hogy pasas, és imádja a hagymát.

Hozzávalók: kb. fél kiló sovány marhahús, darálva, 8-10 nagy hagyma, fűszerek, tejszín és petrezselyem.

A darált marhahúst megpirítom kevés olajon, sóval, borssal fűszerezem. A hagymákat megpucolom, vigyázva arra, hogy a bajszos vége ne sérüljön. Karalábévájólal kivájom a közepét, hogy 3-4 réteg hagyma maradjon. A húst beleszedem a hagymákba és egy túzálló edénybe vagy magasabb falú tepsibe teszem. Ami megmarad összevegyítem a hagymákból kivájt faricskákkal és a töltött hagymák köré szórom. Az egészre jó sok főzőtejszínt teszek. Nem tejfölt, mert a hagyma édes, s nagyon finom lesz tejszínnel ;). 30-40 perc alatt elkészül a lerben. Kenyérrel a legfinomabb, de lehet más körítéssel is enni.

De orvos. Van ilyen is. A tegnap akartam adni egy üveg bort annak a fiatal ultrahangos dokinak, akinél már háromszor voltunk Ákoskával. Nem fogadta el. Visszagyömöszölte a zsákomba. Kicsit meglepődtem, mert hasonló helyzetben eddig minden orvos vagy nővér flottul és elegánsan elfogadta a hálapénzt, az ajándékot, akármit.

Augusztus végén (a szülési felfordulás közepette) nyomtalanul elveszett a szemüvegem.  Sem olvasni, sem számítógépezni nem volt valami nagy élvezet, mivel gyorsan fárat a szemem.  Közben közel két hónaja csináltatattam másik szemüveget. Mára készült el. Jó érzés újból tisztán látni!

Kellemes ünnepeket!

ma délelőtt fél 11-kor a 266 ismerősömből csak 4 volt online, majd mire sikerült megörökíteni ezt az egyedi pillanatot, már 5…

Nem is vettem észre, mikor történt. Nem a szülőasztalon, az bizos. Nem is biztos, hogy a szülést követő napokban. Sok baj volt. Most is van elég. Mégsem erről akarok írni. Telnek múlnak a napok, etetés, étkezés, pihenés, aggódás, apró örömök, az első mosoly, gügyögés… közben felelős vagyok egy kisember életéért, hasfájásáért, egészségéért. Csoda. És az sem baj, ha közben a mondén élet ezerrel húz el mellettem. Nem gondoltam volna, hogy ma fontosabb lesz számomra, hogy kisüt-e a nap, hogy kimenjünk levegőzni, mint az, hogy Purcarete-bemutató van.

Ma leszart egy galamb, majd kutyaszarba léptem. Nem vagyok babonás, de vettem egy lottószelvényt. Nagy a tét!

Csatlakozom azokhoz, akik fanyalognak a Félszigetes LGT-koncert miatt. De azokhoz is, akik úgy gondolják, nem volt ez olyan rossz. Nándika a hosszú improvizációkat élvezte. Sára szerint csak a Szigetre főpróbáztak. Kriszta szerint ott meglincselnék őket, ha csak ennyit adnak majd… Nem tudom.

Hát elmondom, én miért csalódtam: a honlapjukon található plakát miatt arra számítottam, hogy eljátsszák majd a Képzelt riportot. Ok, úgy kell nekem, ha félreértettem. De ha nem is Képzelt riportra, egy fergeteges bulira vártam. Én arra váltottam jegyet… Sok ismert dal, tánc, pörgés, nekem (csak) a zene, csak a zene, csak a zene… Ehelyett elég sok olyan dal volt, amit nem ismertem. Nem baj, úgy is tudtam volna bulizni. De a két naaagy slágert (Miénk a tér, Neked írom a dalt) csak a közönség énekelte. Én nem voltam a tömeg közepén, így kívül maradtam ezen a nagy közösségi élményen, hogy több ezer ismeretlen arccal el tudjuk énekelni “elégségesre” a színpadon lébecoló bálványainknak. OK, ok, nem leszek anarchista, megint csak magamra kell vetnem, amiért a színpadtól meglehetősen messze, egy izolíron alakítottam ki külön bejáratú táncparkettet, ahol mezítláb is tudtam ugrálni, ahonnan látni is lehetett valamennyire (a kivetítőket nagyon jól, de a színpadot is), ahonnan hallani is lehetett, de nem dübörgött már a föld a hangerőtől s a mély basszustól. Ideális volt, komolyan mondom, de mikor kicsit kezdett felpörögni a hangulat, a fiúk gyorsan játszottak egy hosszú instrumentális számot, amire egyszerűen nem lehetett bulizni… Nagyon szép zene, igazán szeretem, hallgatni lehet, sőt, kell… De nem a Félszigeten, ahol a buli lenne a lényeg. Nekem.

Egyet tudok. Ott kellett lennem. Mint ahogy annak idején az István, a királyon is ott kellett lennem Csíksomlyón. Ha nem mentem volna, az lett volna az érzésem, hogy az évszázad bulijáról maradok le. Nem az volt, s nem is maradtam le róla. És ha őszinte vagyok: jó volt a sok ismert dal, amit élőben is meghalgattunk. Először, s lehet, hogy utoljára…

Másrészt a kiruccanás is jó volt. Az autózás Juckó mellett. A kaland íze, hogy ismét úton vagyunk. Meg a blogertalálkozó, ahol semmi különös nem történt, de éppen ezért jó volt. Kicsit lébecoltunk, mosolyogtunk, kacagóztunk is, behörpöltünk egy egész sört Babszemmel, a négy csórékolbászt ötre szaporodott (nem a sör hatására, hehe, igazán 4-et rendeltem, annyit is fizettem, de 5-öt számoltam meg a tányéron). És eljutott hozzám az előző bejegyzésben emlegetett fröccsentés!!!

Offline ismerős is nagyon sok volt, ez a része a reméltnél jobban sült el. Semmilyen előzetes szervezés és egyeztetés nélkül futottunk össze pl. Mesiékkel, Kincsővel, Zsarnóval, és sok más kedves emberrel. Különösen örültem Gergőnek. Sokat nem tudtunk fosolni, de jó hír, hogy lehet feléleszti a blogját: lesz majd egy “vérprofi” autógumi-blog nagyfiúknak. Én jobban várom, hogy majd a Bulgeszben igyunk meg egy-két hideg sört.

mert egyszer a rommagyar Sharon Stone, azaz Kövi Sára megígérte, és errefele azt mondják: Ígéret szép szó…

Ugyanennek a szólás-mondásnak köszönhetően holnap S. főz: töltött paprika levest hígpalacsintával.

Vettünk jegyet az LGT-koncertre. Ha semmi nem jön közbe, vasárnap délután a Félszigeten leszünk. Nellivel egyeztettünk: találkozunk a Sörhajón. Ez a csónakázó tavon dekkol, megtaláljátok… Régi bloggerek tudják már, hogy hol kell keresni.

Gyertek ti is, várunk!

hogy hogyan lehetséges az, hogy itt ülök a gép előtt majdnem egész áldott nap (rövidebb-hosszabb egészségügyi és táplálkozási szünetekkel), és szinte semmit nem csinálok. Semmit, amit kell. Muszáj. Mert halaszthatatlan. Mert a jóérzés minden határát túlléptem… Helyette adódik egy kis firefox-buhera, eszperantó betűkészlet keresgélés, film-cserebere megszervezése, a laptop miért nem látja a hálózatot?, csettelés mindenkivel, bárkivel, sky is the limit, régi zenék között turkálás (újra felfedeztem pink floydot), blog-olvasás, csak úgy böngészés… s még ki tudja, mi minden, ami most már eszembe sem jut, annyira jelentéktelen… bezzeg egy oldalt sem írtam a dolgozatból. sírni kellene. de nem sírok.megyek, s eszem egy szelet dinnyét. aztán jóccakát. holnap kezdődik előröl…

Kedves Olvasó,

kérlek szólj anyukádnak, apukádnak, nagyszüleidnek, hogy könnyen szélhámosok áldozatai lehetnek. Ha olyan SMS-t kapnak, miszerint nyertek 1500 eurós vásárlási utalványt, de előbb 100 euróra kell vásárolniuk pre pay kártyát, s a kódokat le kell diktálniuk egy akármilyen számon, ne dőljenek be az ilyen SMS-eknek. Gyorsan felejtsék el. Még akkor is, ha a 333 számról érkezik az üzenet, ha bankokra és nagy üzletláncokra hivatkoznak, ahol elkölthetik a hatalmas “nyereményt”… A legjobb, ha soha senkinek nem árulnak el semmilyen személyes adatot SMS-ben, vagy SMS-felszólításra. Bár nem ütnek fejbe az úton, ugyanúgy fáj, ha így rabolnak ki…

Van egy kedvenc táborom, a Minimum Party. Igaz, hogy pár éve nem tudok odazarándokolni a Kászonokba, igaz, hogy nem minden újítással értek egyet, de ettől még szívem csücskéje, és ha tehetem, segítek a szervezőknek. Ha másért nem, hát azért, mert évekig része voltam annak a szűk kis magnak is, akik nem csak “veteránok”, hanem minden évben hazajáró lelkek voltunk a sátrak között.

Nem nosztalgiázás céljából kezdtem el ezt a bejegyzést (bár szinte elkapott a MP-láz, s könnyen következett volna), hanem azért, mert mélységesen felháborított egy számomra kedves lap (nu spui care [nu szpuj káre]*) , pontosabban főszerkesztője (nu spui cine [nu szpuj csiné]*) hozzáállása a rendezvényhez. Képzeljétek, pénzt kért azért, hogy megjelentesse a táborismeretőt! Igaz, hogy icipici reklám is lett volna a dologban, hiszen elképzelhető, hogy egy-két emberke a cikkecske alapján kedvet kap a táborhoz és részt vesz majd rajta… izé, benne, ahogy tetszik. Az is lehet, hogy azt képzeli, hogy egy ilyen kis tábor annyi pénzt tud pályázni, hogy szórhatja majd újsághirdetésekre, s az ő lapja (aminek nem tulajdonosa!) majd abból fog meggazdagodni, hogy kis művészeti rendezvények tejelnek majd neki százezreket fizetett cikkekre… Jaj! Vagy îngâmfat [üngümfát]* agyával így gyakorol valamiféle hatalmat? Nem tudom, na…

Nem azt mondom, persze, hogy a szerkesztőségek kötelesek megjelentetni minden küldeményt, minden rendezvény-előzetest. De három oldalas ismertetőből pár soros izét, programismertetőt szerkeszteni akkor is lehet, s akkor is hírértékű, ha ettől nem nő sem a bevétel, sem a hírnév, sem a színvonal.

Nem cukkolom magam tovább. Itt az idei MP tábor, a déjà vu ismertetője, fogadjátok szeretettel. És ha ott lesztek, majd írjátok meg nekem is, milyen volt idén…

* lefordíthatatlan, de érzékletes román kifejezések (kb.: gaz; nem mondom meg, hogy melyik/ki - Caragiale nyomán szabadon; fennhéjázó)

Kissé késve, de annál nagyobb kíváncsisággal fedeztem fel BéDéKá blogján egy játékot.

Íme az én sorozatom:

http://bdk.blog.hu/2007/06/24/otodik_kattintas

http://twitter.com/ukran1987

http://twitter.com/MCSM

http://mitcsinalszmost.blogspot.com/

http://webisztan.blog.hu/2007/04/03/harom_magyar_twitter_fejlesztes_mobil_ma

Ha még több időm lesz, feliratkozom erre a twiterre. Népszerű kis kütyű, úgy tűnik, nekem öt kattintással sem sikerült kimásznom a vonzásköréből!

Még egy részlet: a játékra az ÚMSZ kulissza-blogján kattintgatva bukkantam rá.

Ma van az utolsó hivatalos munkanapom: hétfőtől pihenőszabadság, azután Babszem…

Mindez persze nem jelenti azt, hogy nem dolgozom majd. Mindenek előtt a gyerek… az is munka. Plusz a Hamletnek nincs még gazdája, komolyabban bele kell ásnom magam a doktoriba, a cikkírásból sem szeretnék teljesen kiesni. Csak sikerüljön valahogy ezt a Nagy Büdös Bürökráciát átlátni!

13 éve (1994 októbere óta) Kolozsváron élek. Ma vettem át az első kolozsvári személyazonossági kártyámat (carte de identitate, más szóval: buletin).

Erre iszunk!

Már két éjszaka, tegnap és ma is erről álmodtam. Hogy ott vagyok, hogy a fesztiváligazgatóval alkudozom a médiapartnerségről, hogy a barátnémmal sopánkodunk amiért első három nap ilyen gyenge a program, s ejsze nem is kellett volna még lejönnünk, de mint mindig, ki kellett használnunk, hogy volt aki elhozzon…

Hát ez lenne a tudatalatti. A valóságban nagyon józan voltam, beláttam, hogy nem nekünk való a kánikula, a kétes szállás, a szakmai jegyekért való gyúródás, a fullasztó nézőterek… Kicsit bánt, hogy nem látok sok színházat, nem sörözgetünk hajnalig a teraszon, nem találkozom sok régi, kedves arccal, de legjobban mégis a nagyszemű meggyeket sajánom, amit minden éjjel szedegettünk az útszéli fákról.

ígérem, hogy nem alakítom át fotós bloggá a firkáimat, de amiről most mesélni szeretnék, semmit nem ér illusztráció nélkül.

van egy kedvenc városkám: gyergyó. egy időben évente, mostanába kétévente zarándkolok oda színházat nézni. ha több időre megyek, mindig felkeresem a csíki-kertet, az örménykatolikus templomot és a szombati piacot. és mindig ellenőrzöm, hogy megvan-e a remek taxis “központ”.

a piacra egy örmény fűszer miatt megyek, amit csak ott lehet kapni tudomásom szerint. neve: hurut, vagy chourut. a lényege: tejben erjesztett zöldfűszerek (petrezselyem, zeller, kis kapor és tárkony). miután hetekig napontra megkavarják a masszát, pépes izé lesz az egészből, amit kúp alakúra gyúrnak és megszárítják, vagy nyersen üvegekbe csomagolják és hűtőben tárolják. joghurttal vagy tejföllel elkeverve (a szárazat reszelni kell ehhez) nagyon eredeti, fanyar (savanykás-kesernyés) ízt ad a leveseknek.

az eu-konform taxizás is a régi.

ezen a képen semmi feltűnő, ugye. zoom:

már sokszor felülírták, de érvényes szám ez, kérem: 364300. ha tárcsázzák, a dobozban található készülék szólal meg… a legközelebb állómásozó taxis kinyitja a dobozt…

…és válaszol a hívásra. gazdaságos, mert nem kell diszpécsert fizetni, és ugye a rádió-központ sem olcsó. a számla körbejár, vagyis minden hónapban más-más haszonélvező gyűjti össze a pénzt a kollégáktól, és ő fizeti ki a számlát.

látható, hogy az újítás szele nem kerülte el a gyergyói taxisokat sem: a készülék kijelzi a hívó számát, és ha pl. túl későre sikerül kinyitni a dobozt, vissza lehet hívni a kuncsaftot. megfigyelhető továbbá a legutóbbi két számla (balra), egy csikk, két rozsdás kulcs (jobbra) és a doboz fedele alá gyúrt szemét…