Van egy kedves portugál lány, kolléganőm (mert kritikus). Úgy sikerült, hogy tavaly ősszel Párizsban ittunk búcsúkávét, kb. egy hete pedig Stockholmban. Nagyon jó dolog, hogy van az embernek ilyen barátnője, akivel minden évben más-más európai fővárosban kávézhat. Remélem a sorozat folytatódik…
Megvallom: sem Barcelona, sem Stockholm nem tudta felülmúlni Párizst. Gyakran, például ma reggel is Párizsba vágytam vissza. Nem tudom mitől, talán egy illatól áradt szét ereimben az a nagyon kellemes, szinte lebegő érzés, a jókedv, a szabadság, a nyitottság… Nagyon nehéz megfogalmazni. Tényleg hasonlít kicsit ahhoz, amikor belezúgsz valakibe. Csak a nagy Párizs inkább valami, valami lenyűgöző.
Persze Északra is visszamennék akérmelyik pillenatban. Nagyon jól telt az a néhány nap. Az első élmény a hűvös, friss levegő volt. Pesten majdnem 30 fok volt, forró napsütéssel, Skavstan 12 fok és borús, ködös idő. Sok apróság tetszett, persze: a tisztaság, a sok bicikli – Stockholmban bérletet lehet váltani, és egy chipkártyával egyen-bicikliket lehet “elkötni” bármelyik utcasarokról, majd egy hasonló parkolóban nyugodtan ott lehet hagyni, és pár sarokkal arrább másat álasztani… Zseniális, nem? Örebroban pedig alig lehetett autót látni, néhány helyi buszjáraton kívül csak biciklisek közlekedtek a központban. És mindenki biciklizik: öregek, fiatalok, elegánsak, sporosak, terhes nők, kismamák kenguruval, kétgyerekes apukák egy pulyával maguk előtt, a nagyobbikkal a biciklihez kötött utánfutóban… Nem csoda, hogy egyáltalán nem szennyezett a levegő.

Nagyon megszerettem a svéd kenyeret is. Nem tudom, milyen technológiával szárítják, de jó ropogós és nagyon ízletes. Ha már konyha: ettem rénszarvast valami különleges, sárga áfonyaszósszal, őzikét a Biennálé puccos búcsupartiján, megkóstoltam a svéd fasírozottat is (sztem fűszeres, de hiányoltam belőle azt a pici fokhagyma-ízt, amit az itthoniból nem szoktak kihagyni) és nagyon élveztem a krumlpi-köreteiket: apró, egészben megsütött (olajban, lerben? lehet, hogy főzik is? hm…), kivül picit ropogós, belül puha krumplik. Sok olaszosat esznek, gyakori a halétel a választékban, és sok a vegetáriánus. Díjaztam a 2,2 száazalék alkoholtartalmú 33 cl-es söröcskéket és az ábécé aprópénz-automatáját. Ide szinte naponta betértünk gyümölcsöt venni, de nem volt idő körülnézni, mi minden csudálatosság kapható. Amúgy is drága ország, bár egy-két leárazott polót így is érdemes volt megvásárolni.
Sokat-sokat tudnék mesélni a színhzaikról is. Bár egy kukkot sem értettünk az előadásokból (kizárólag kortárs szerzők sokszöveges darabjait láttuk, csak egyet szinkroinfordítottak), a színházi életbe elég jó betekintést nyújtottak a szemináriumok és a tematikus beszélgetések. Hihetetlenül fontos számukra a gyerekek és fiatalok “összehozása” a színházzal, nagyon körültekintően és tudatosan építik a modelleket, és nem szégyellnek a szomszédosa országok példájából inspirálódni. Szembenéznek minden kihívással, és nem legyintenek ha olyan társadalmi jelenségek ütik fel a fejüket a színházban is, mint például a bevándorlás, illetve ha a “megszokott” nyomtatott színházi sajtó alternativájaként megjelent az internet és a blog, sőt, nagyon sok fiatal kritikus otthonosabban érzi magát ebben a médiában. Sokmindent elárul néhány tény: a “nemzeti” fesztiváljukra kb. 80 külföldi meghivott érkezett, kritikusok, műfordítók, olyan nemzetközi színházi szervezetek/intézmények képviselői, amiknek Svédország is tagja (pl. ASSITEJ); a kritikusok nemzetközi szervezetének legnagyobb fiókja az amerikai (400-valamennyi tag), a második pedig Svédország (110-valamennyi taggal) – sőt, minden bizonnyal a svédek vezetnének ha egy főre eső kritikussal számolunk…
Számomra a legértékesebbek a találkozások voltak. Régi és új ismerősök, kollégák a világ minden sarkából. A már említett portugál lány, egy skót fiú és egy indiai lány – mi négyen elválaszthatatlanok voltunk pár napig. Szakmailag legérdekesebb találkozásom egy csodálatos rendezőnővel, Suzanne Ostennel volt, aki 6-12 hónapos bébiknek rendezett előadást (két év kutatás és kísérletezés előzte meg a produkciót, most nagy sikerrel játsszák Stockholmban).
Végül néhány fotó…

Kulturhuset

Carl Eldh Strindberg-szobra Stockholmban

Stockholmi látkép

Látkép 2 (meglepődtem: nem pirosak a háztetők…)

Stockholmi kikötő

A vár Örebroban

Északi fény (éjjel fél 1-kor készült a felvétel)







kingu said,
június 5, 2007 at 3:05 pm
én is szívesen lennék az a barátnőd, akivel minden évben más-más európai fővárosban kávézz
)
(a háztetők nem pirosak, de a vidéki házak ún. faluröd színéhez volt szerencséd?)
s jó, hogy írtál végre bejegyzést, mert már alig bírtam megállni, h messengeren megszólítsalak, pedig hát biztosan millió a dolgod.
Réku said,
június 5, 2007 at 3:10 pm
Lehecc te is, persze!
Nem tom, mi a faluröd.
Majd lesznek beszámolók itt-ott, talán inkább színháziak. A többi (képmutogatással) majd élő szóban…
kövi sára said,
június 5, 2007 at 7:39 pm
woáá, ettél te is szabványos rénszarvast áfonyaszósszal… nekem nagyon ízlett, és nem is zsugorodtam tőle.
ízlett?
Réku said,
június 6, 2007 at 8:53 am
Nagyon ízletes, valóban!
kingu said,
június 6, 2007 at 10:49 am
a faluröd az egy érdekes piros, amit valami ércből nyernek, és az összes vidéki házat olyan színűre festik. Nekem nagyon tetszett, hogy éppen FALUrödnek nevezik
Tamas said,
június 6, 2007 at 10:50 am
Huhhh most mar tenyleg alig varom szeptember elejet, ha minden igaz mi is megyunk egesz Stockholmig. Hetfo este lattalak a Victoria halljaban az argentin filmrol kifele jovet, hogy teccett? Hany honapos a poci?
)
Réku said,
június 6, 2007 at 10:56 am
Kingu: tényleg jó szó. Megjegyzem. Tak!
Tamás: majd jelzem, ha felteszem az összes képet valahová. Miért nem szóltottál meg hétfőn? A filmet kicsit untam, a sok zene miatt nyálasnak és vontatottnak tűnt. De az is lehet, hogy túl fáradt voltam már az objektiv befogadáshoz…
A pocaklakó 30 hetes!
Réku said,
December 15, 2007 at 1:28 pm
További fotók: http://www.flickr.com/photos/reku/