Jó kis vacakolás után (a szokásos menjek-ne menjek) úgy dönbtöttem: belefér az életembe 2 nap Pesten. Nem bántam meg. Színház, vásárlás, jó találkozások és nem utolsó sorban hasznos ismerkedés fért bele ebbe a pár napba.
A Hólyagcirkusz legújabb előadásához, a Kedves ismerősökhöz volt szerencsém. Nem tudom, tévedek-e, de talán ez az első olyan produkció, amit “külső” rendezőre bíz a társulat, Jeles Andrásra. Kicsit ritmustalan volt, hosszúra nyúlt, de dúskált a nagyon-nagyon jó zenében (Szőke Szabolcs és a Hólyagcirkusz erőssége: kitűnő, különc hangszereken játszott előadászenék), aberáns szövegekben szexuális devianciákról, ügyes bábos részekben (a társulat másik erőssége: kitűnő tárgy- és bábanimációk, de ezúttal csupán Csák Zsolt bábozott, egy csontváz-marionettel).
Beszereztem végre egy digitális fényképezőgépet is, családi használatra. Nagyon régi vágyam, és a nászajándékok között volt egy borítékban annyi forint, hogy éppen futotta egy ilyen Canon-ra. Kicsi ügyes, digitális és optikai zoom, házi használatra bőven elegendő pixelek, és az automata pilóta mellett a manuális beállításokkal igazán sokat lehet tanulni a fotózásról. Szerintem egyhamar nem vágyunk majd jobbra.
A két napos kirándulás fő célja persze nem ez volt, hanem az Illyés-tor. A költészet napján, stílusosan a Petőfi Irodalmi Múzeumban működő Károlyi Étteremben, “vidám temetés” jelszóra összejöttünk néhány órára, ex-kollégák, ex-kurátorok (illedelmesen be is mutatkoztak, pedig szerintem már találkoztunk tavaly februárban, de na, mindenre nem emlékezhetnek), ex-veztőség. Ettünk, ittunk, aztán hazamentünk. Hát ennyi volt. 2000 januártól ez az életem kb. fele.
Személy szerint legjobban a tegnapi OHA-beli látogatásomnak örvendek. Sikerült icipicit előrelépni a doktori kutatással, és sikerült kapcsolatot teremteni egyik kutatóval, aki módszertani kérdésekben remélhetőleg segít majd.
Most szedelőzöm, mert este ismét utazunk. Nászútra, Barcelonába. Remélem nem lesz nettezés, csak ihajcsuhaj…
