Még vacilálok. Minden porcikám azt súgja: menni kéne, menni kéne… Néha, amikor úgy tűnik, nagyon józan vagyok, azt gondolom: ejsze mégsem jó Babszemestől ekkora útra indulni. Vagy: ejsze mégis sokba kerül az út. De aztán jönnek a (kevésbé józan) ellenérvek: ugyan, miért ne lenne ez jó, alíg pár óra utazás… Az útiköltséget különben is meg lehet pályázni, s úgyis inkább csak az bosszant, hogy két napja csak feleenyibe került volna a wizzair jegy.
A Svéd Színházi Biennáléra hívtak meg. Temeatikus fesztivál, a kortárs szerzőkre fókuszálnak. Sok és érdekesnek ígérkező program, többek között gyermekeknek szóló elpőadásokról, darabokról, s nem utolsó sorban minimum három ismerős (összesen három svédet ismerek, nem meglepő módon mindhárman színikritikusok). És egy rééégi kíváncsiság: a svédek valóban nagyon haladó elmék, és már a magzatok számára is van színházuk? Tudtommal egyelőre kísérleti fázisban van ez a program, de pl. 0-3 éves korosztálynak már változatos programból lehet válogatni az ottélő anyukáknak.
Stockholm és Örebro is vonzó… Ejsze mégis menni kéne, menni kéne…







Sz.Cs. said,
március 30, 2007 at 3:01 pm
Menjél, menjél! Én is mennék. Ha hasban fekvő baba lennék, akkor is:)
kingu said,
március 30, 2007 at 3:07 pm
csabasze jól beszél svédül, ő majd felkészít
Réku said,
március 30, 2007 at 3:11 pm
Azt már tudom, hogy ha egy kirakatban azt látom, hogy “Halva rea priset”, ott 75 százalékos árleszállítás van!
emoke said,
március 30, 2007 at 3:27 pm
Júúj, szerintem semmiképp ne hagyd ki! Én biztos boldogabb baba lettem volna, ha anyuka Svédországot is meglátogatta volna velem együtt
bakó rozi said,
március 31, 2007 at 11:59 pm
nagyon jó hely… olyan otthonosan éreztem ott magam, hogy minden harmadik turista tőlem kérdezte, merre van a pályaudvar.
Réku said,
Április 2, 2007 at 10:53 am
no, kedveseim: megvan a repülőjegy. nem tom, mit szól majd a babszemdoktor, de remélem nem szid meg, hogy leánykodom…
Sz.Cs. said,
Április 2, 2007 at 7:48 pm
Érezd jól magad
timi said,
Április 3, 2007 at 11:41 am
ilyen babaszínházas kezdeményezés itt is van nálunk, de azért tessék elmenni.
Réku said,
Április 3, 2007 at 11:50 am
perszepersze, de a svédek sokkal hamarább kísérleteztek ezzel. s a fesztivál nem CSAK erről szól, sőt, lehet hogy nem is tudok meg többet erről a témáról, viszont egészen otthonosan mozgok majd a kortárs svéd színpadi szerzők világában.